Egy repülőgép letért az útjáról, miután mindkét pilóta 30 percre elaludt a levegőben

Egy több mint 150 utast szállító indonéz repülőgép két pilótája majdnem 30 percre elaludt repülés közben – derült ki egy vizsgálatból. Az Indonéziai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottságának előzetes jelentése szerint a Batik Air járatának pilótája és másodpilótája, akik január 25-én Délkelet-Sulaweziből Indonéz fővárosába, Jakartába repültek, körülbelül 28 percig aludtak egy időben.

A Batik Air pilótái békésen szunyókáltak, miközben a gép úton volt - illusztrációForrás: AFP/Pascal Pavani

Az incidens több navigációs hibához vezetett, mivel a repülőgép „nem a megfelelő" útvonalon haladt a repülés során, amely 2 óra 35 percig tartott, de szerencsére a gép 153 utasa és négy légiutas-kísérője nem sérült meg.

Az eset úgy derült ki, hogy amikor a jakartai területi irányító központ (ACC) körülbelül 12 perccel a másodpilóta utolsó rögzített adása után megpróbálta elérni a repülőgépet, egyik pilóta sem válaszolt.
A jakartai ACC több alkalommal is megpróbálta felvenni a kapcsolatot pilótákkal, akik egyik hívásra sem reagáltak.

Körülbelül 28 perccel az utolsó rögzített adás után a parancsnok arra ébredt, hogy a gép nem a megfelelő úton halad.

A vizsgálati jelentés nem nevezte meg a pilótákat, de a parancsnokot egy 32 éves indonéz férfiként azonosították, a másodpilótának pedig egy 28 éves indonéz férfit..

A jelentés szerint a másodpilótának „többször fel kell kelnie", hogy segítsen a feleségének vigyázni egyhónapos ikreikre. Valószínűleg emiatt volt olyan kimerült.

„Senki sem sérült meg ebben az eseményben, és a repülőgépben sem keletkezett kár" – áll a jelentésben. Indonézia légiközlekedési főigazgatója, Maria Kristi Endah Murni „erősen" megrovásban részesítette a Batik Airt az eset miatt, és felszólította a légitársaságokat, hogy figyeljenek személyzetük pihenőidejére – írja az Independent.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek