Két héttel az indulása után már meg is szűnt a Budapest-Taskent járatpár

Két hete számoltunk be róla, hogy az üzbég Qanot Sharq Airlines augusztus 20-án indítja el járatait Taskent és Budapest között, azonban két héttel és három repüléssel indulása után az említett járat már meg is szűnt – adta hírül a Turizmus Online. 

A Qanot Sharq mindössze háromszor repült Budapest és Taskent közöttForrás: Shutterstock/Telsek

Bár a Flightradar adatbázisában még szerepelt a vasárnapi, szeptember 10-i járat 12:30-as indulással, de a Budapest Airport hivatalos oldalán már nem található, és a repülőtér telefonos ügyfélszolgálata a Spabook portálnak megerősítette, hogy nem csak a vasárnapi járatot törölték, a Qanot Sharq Budapest Taskent útvonala meg is szűnt, és kikerült a menetrendből.

A Spabook hozzátette, az augusztus 20-i, 27-i, illetve szeptember 3-i járatok egyébként pontosak voltak, az Airbus A321-es típusú repülőgépek minden alkalommal 15 perc körüli késéssel szálltak fel és 5 óra 15 perc repülés után landoltak Taskentben.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek