Újabb keleties hangulatú város érhető el közvetlen járattal Budapestről

Az üzbég Qanot Sharq Airlines augusztus 20-án indítja el járatait Taskent és Budapest között Airbus A320-as repülőgépeivel, írja az Airportal.hu, Üzbegisztán közlekedési minisztériumának közleménye nyomán.

Ilyen gyönyörű kerámiákat is vásárolhatunk a Churso bazárForrás: Shutterstock.com

Az egykori szovjet mintaváros, Taskent történelmi, keleties hangulatú bazárjairól, egyedi építészetéről, kellemes természeti adottságairól ismert. Népszerű turisztikai látványosságai közé tartozik az óvárosban lévő Chorsu-bazár, ahol többek között szárított gyümölcsöt, dióféléket, különböző helyi ételkülönlegességeket, valamint kerámiákat, textileket szerezhetünk be.

Az Amir Timur Múzeumban a Timuridák dinasztiával kapcsolatos tárgyakat tekinthetünk meg, melyek között szerepelnek térképek, fegyverek, réz- és ezüstérmék, miniatűrök, ritka kéziratok, fazekastermékek és ékszerek egyaránt.

A Taskenti Iparművészeti Múzeum épülete egy türzik csodaForrás: Shutterstock.com

 A Taskenti Iparművészeti Múzeum egy 19. századi orosz diplomata otthonában kapott helyet. Az épületen kívül és belül is számos üzbég és muzulmán művészi technika megfigyelhető. Például faragott faoszlopok, boltívek, mozaikok, és még egy dekoratív szentély is található a fogadóteremben.

Taskent száraz, kontinentális éghajlatú. A nyár nagyon meleg és száraz, a tél hideg, havas és felhős. A nyári átlaghőmérséklet 27 °C, a legmagasabb hőmérséklet pedig 35 °C is lehet. A téli átlaghőmérséklet 6 °C, a legalacsonyabb hőmérséklet pedig -2 °C is lehet. Az új járatokról a légitársaság honlapján lesznek közzé téve a friss információk, érdemes figyelni a www.qanotsharq.com oldalát.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek