Túl élénk gyerekek és a légikísérővel vitatkozó anya miatt fordult vissza egy gép

Egy, a szardíniai Olbiáról felszálló és a római Fiumicino felé tartó gép kénytelen volt visszatérni a az indulási repülőtérre két, túl élénk gyermek és édesanyjuk miatt, aki ahelyett, hogy megnyugtatta volna csemetéit, leállt vitatkozni az utaskísérővel. Az eset hétfőn délután történt.

A fotó illusztrációForrás: Maria Sbytova/Shutterstock

A dél-amerikai nő a két és négy éves gyermekeivel Gallurában nyaralt. A gépnek hétfőn 17 óra körül kellett volna indulnia, de két órát késett. Az első problémák már felszálláskor jelentkeztek: a gyerekek olyan izgatottak lettek, hogy nem akartak leülni és becsatolni a biztonsági övüket. Ekkor egy stewardess odament a nőhöz, és megpróbálta elmagyarázni neki, hogy meg kell győznie a gyereit a biztonsági szabályok betartásáról.

Az anya ahelyett, hogy együttműködő lett volna, állítólag hozzávágta a mobiltelefonját a légiutas-kísérőhöz, bár utólag a nő tagadja a vádat, arra hivatkozva, hogy éppen csak leesett a telefonja. A vita pedig tovább gyűrűzött.

A gép már körülbelül húsz perce a levegőben volt, amikor az utaskísérő a kapitányhoz fordult, aki úgy döntött, hogy  visszatér Szardíniára, az indulási repülőtérre. A felpaprikázott anyát már a határrendészek várták, akik kivizsgálták az ügyet. A pénzbírsággal sújtott nő minden vádat tagadott – írja a tgcom24.mediaset.it.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek