Ezen a reptéren egy egész kutyafalka nyugtatja a szorongó utasokat

Sokan vannak, akik számára a repülés komoly szorongást okoz, a háziállatok pedig köztudottan jót tesznek a kedélyállapotunknak. Éppen ezért már létezik olyan repülőtér, ahol még a gyengébb idegzetű utasokra is gondoltak, mégpedig egy terápiás állatprogram formájában.

A terápiás kutyusok lila kockás mellényt viselnekForrás: Denver International Airport/Facebook

A Denveri Nemzetközi Repülőtérről van szó, amely a közelmúltban ünnepelte felvételét a Guinness-rekordok könyvébe, mint a világ legnagyobb repülőtéri terápiás állatprogramját működtető légikikötő.
A Canine Airport Therapy Squad (CATS), repülőtéri terápiás osztag 2015-ben alakult kezdetben 28 kutyával, akik a várótermekben boldogították a felszállni készülő vagy éppen leszállt utasokat. Mára már 33 különböző fajta 84 példánya vesz részt a terápiás programban, valamint Xeli, egy rövidszőrű házimacska is, aki 2017-ben csatlakozott a csapathoz, írja a matadornetwork.com.

Az állatok szeretik, ha simizik őket, miközben ők megnyugatják a pánikoló utasokat - illusztrációForrás: Getty Images via AFP/2013 Getty Images/Justin Sullivan

A terápiás személyzet lila kockás mellényt visel, amelyen a "pet me", magyarul a "simogass meg" felirat szerepel, így könnyen meg lehet különböztetni őket az utasok állataitól. A FlyDenver weboldalán egyébként bárki megtekintheti a jelenlegi és a korábbi CATS-munkatársak listáját. Ha te is szeretnéd megnézni, mely állatok dolgoznak a reptéren, kattints ide.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek