4 extrém amerikai légitársaság, ahol szinte minden megengedett volt

Az 1970-es évek végén az Egyesült Államok lazított a légiközlekedést érintő szabályozásokon. Ennek eredményeként az 1980-as évektől kezdve rengeteg új légitársaság jelent meg, amelyek közül néhány meglehetősen szokatlan volt. Ezekből állított össze egy listát a CNN oldala, amiből most lássuk a legextrémebbeket. 

Pet Airways

A 2009-ben alapított floridai Pet Airways légitársaság járaitain kizárólag háziállatok, például macskák és kutyák utazhattak. Az állatok tulajdonosaik nélkül repültek egy speciálisan kialakított repülőgép főkabinjában, amelyben az üléseket állathordozókra cserélték. Minden repülőgép körülbelül 50 háziállatot szállíthatott, a "kisállatkísérők" pedig 15 percenként ellenőrizték őket. Felszállás előtt az állatok repülés előtti sétát tettek az erre kialakított repülőtéri társalgókban. Az ötlet hátterében az állt, hogy az aggódó kisállat-tulajdonosok szívesebben repítik kedvenceiket egy erre a célra kialakított légitársaság fedélzetén, mint a saját járatuk rakodóterében.

A háziállatokat a fedélzeten szállították, hordozókbanForrás: AFP/2009 Getty Images/David Mcnew

A rakodótérben történő állatok szállítását a Pet Airways veszélyesnek minősítette a szélsőséges hőmérsékletre, és a megfelelő világítás hiányára  hivatkozva. A légitársaság körülbelül két évig működött, és tucatnyi amerikai várost szolgált ki, köztük New Yorkot, Los Angelest, Denvert, Chicagót és Atlantát. A viteldíjak 150 dollártól kezdődtek, és az állat méretétől függően akár 1200 dollárig is felmehettek. 2012-ben a légitársaság pénzügyi nehézségekbe ütközött, és először járatokat törölt, majd a következő évben teljesen beszüntette működését. Működése idején összesen körülbelül 9000 kisállatot szállított. Weboldala azonban továbbra is aktív, és egy üzenet a következőt írja: „COVID miatt nem üzemel, remélhetőleg 2022 közepén újraindulunk", ami azt sugallja, hogy a kisállat-légitársaság folytatása már a láthatáron.

Hooters Air

2002-ben Robert Brooks, a Hooters étteremlánc elnöke megvásárolta a Pace Airlinest, egy charter légitársaságot, amelynek flottája nyolc repülőgépből, főleg Boeing 737-esekből állt. A következő évben a légitársaságot az étteremlánc után Hooters Air-nek nevezték el. Az repülőgép külsejét az élénk narancssárga festésen kívül egy gunyoros szemű bagoly is borította, és a fedélzeten két rövid, narancssárga nadrágos, úgynevezett "Hooters Lány" tartózkodott, akik szóba elegyedtek az utasokkal, és játékokkal szórakoztatták őket.

Így festett kívülről a Hooters Air gépeForrás: AFP/Steve Schaefer

Ők azonban a fedélzeten nem szolgáltak fel ételt és nem szolgálták ki az utasokat sem, ez a három légiutas-kísérő feladata volt. A légitársaság székhelye a dél-karolinai Myrtle Beach-en volt és közvetlen járatok indultak Atlantába, Newarkba és Baltimore-ba. A Hooters Air sok utast vonzott – főleg golfozókat, turistákat, de családokat is. Azonban soha nem volt elég sikeres ahhoz, hogy pénzt is termeljen, és 2006 elején beszüntette működését a Katrina és Rita hurrikánok utáni üzemanyagárak emelkedése miatt.

The Lord's Airline

Ezen a szigorúan alkoholmentes fedélzeten az utasok a magazinok helyett a Bibliát és Tórát olvasgathatták. A gépeken csak vallásos filmeket vetítettek, és a viteldíjak negyedét misszionáriusi munka finanszírozására fordították. A légitársaság heti három járatot indított Miamiból az izraeli Ben Gurion repülőtérre, közvetlen útvonalat kínálva a körülbelül 30 mérföldre lévő Jeruzsálembe.

1985-ben a zarándokok csak New Yorki-i csatlakozással tudtak eljutni a Szentföldre. "Az oroszoknak, a briteknek és a Playboynak is saját légitársasága van. Akkor miért ne lehetne az Úrnak is egy teljesen saját légitársasága?" – mondta Ali Marshall a légitársaság alapítója. 1987-ben azonban a légitársaság nem tudott megfelelni a szövetségi légi irányítás engedélyeinek, a befejezetlen karbantartási munkák miatt a befektetők idegesek lettek, és új igazgatótanácsot állítottak a légitársaság élére. A sok vita és összetűzés miatt a Lord's Airline végül tönkrement, és a gépeket leselejtezték.

Smokers Express & SmintAir

Az Egyesült Államok 1990-ben minden belföldi járaton betiltotta a dohányzást, de a floridai vállalkozók William Walts és George Richardson úgy döntöttek, hogy megkerülik a szabályt, és létrehoznak egy dohányzó légitársaságot. A légitársaságot csak 21 éven felüliek vehették igénybe egy 25 dolláros tagsági díj befizetésével. A terv az volt, hogy az utasokat steakkel és hamburgerrel kínálják a fedélzeten, valamint ingyenes cigarettával. Csaknem egy évvel a bejelentés után a légitársaságnak még mindig nem volt engedélye, sem repülője, és bár az alapítók állítólag több mint 5000 tagot gyűjtöttek össze, a szabályozó hatóságok megtagadták a Smokers Express működési engedélyét. 

Így nézett volna ki a SmintAir repülőgépeForrás: AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Karlheinz Schindler

Ám 2006-ban Alexander Schoppmann német vállalkozó bejelentette a Smoker's International Airways vagy röviden SmintAir elindításának szándékát. A napi 30 cigarettát elszívó Schoppmann naponta induló járatot szeretett volna indítani Tokió és Düsseldorf között, ahol akkoriban még jelentős számú dohányos volt. A SmintAir azonban ugyanarra a sorsra jutott, mint a Smokers Express: nem tudta előteremteni a működés megkezdéséhez szükséges tőkét, és ezért nem is emelkedett soha a levegőbe.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek