Kiderült: A pilóta égő cigarettája miatt zuhant a tengerbe az utasszállító

Egy friss jelentés szerint az EgyptAir utasszállító repülőgépének 2016-os lezuhanását, – amelyben a fedélzeten tartózkodó mind a 66 ember meghalt, – a pilótafülkében keletkezett tűz okozta. Állítólag, miután a pilóta cigarettára gyújtott, a vészhelyzeti maszkból szivárgó oxigén belobbantotta.

Ilyen Airbus A320-as zuhant a tengerbe 2016-banForrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

A végzetes incidenst vizsgáló szakértők azt állítják, hogy az EgyptAir MS804-es járatának a kapitánya vagy az első tisztje 37 000 láb (kb. 11 ezer méter) magasságban dohányzott nem sokkal azelőtt, hogy a gép a Földközi-tengerbe zuhant. A gép, egy Airbus A320-as, Párizsból Kairóba tartott.

A 134 oldalas hivatalos jelentésben a nyomozók szerint a tűz a pilótafülkében a meggyújtott cigaretta és a másodpilóta maszkjából szivárgó oxigén kombinációja miatt keletkezhetett.

A jelentés szerint az egyiptomi pilóták rendszeresen dohányoztak a pilótafülkében, amit a légitársaság nem tiltott a baleset idején.

A Corriere della Sera azt is állítja, hogy a pilóták fáradtságra panaszkodtak az éjszakai repülés során, miután helyi idő szerint nem sokkal este 23 óra után felszálltak a Charles De Gaulle repülőtérről. A gép körülbelül másfél órával később tűnt el a radarról. A jelentés azonban azt állítja, hogy a legénység a szolgálati idejét nem lépte túl.

Néhány, a repülőgépről származó tárgy, amit a tengerből halásztak kiForrás: AFP/Ho

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) már 1996-ban szorgalmazta a fedélzeti dohányzás teljes betiltását, de a testület határozatait a kormányok csak a saját törvényeik megalkotásakor veszik figyelembe – írja az Independent.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek