Újraindulhat a Lufthansa Debrecen-München járata

Május elején újraindulhat a Lufthansa Debrecen-München járata. A Lufthansa heti négy járatot tervez indítani Debrecenből Németország harmadik legnagyobb városába. Ezek hétfőnként, szerdánként, péntekenként és vasárnaponként közlekednek majd. Mindez természetesen függ a járványhelyzet alakulásától, a debreceni repülőtéren azonban abban bíznak, hogy a Wizz Air mellett a Lufthansa is újra repül, írja a visitdebrecen.com, a dehir.hura hivatkozva.

München egyik legszebb része, a Marientplatz és a neogótikus Új Városháza épületeForrás: Sergey Mind/Unsplash

A Lufthansa 2016. áprilisától indított járatokat Debrecenből Münchenbe, kezdetben heti hármat, majd ezt 2018 nyarán heti ötre növelték. Az egyre több német befektető és a gépek kihasználtsága miatt további bővítést terveztek, ám közbejött a koronavírus-járvány, ami miatt leállították a járatot. Az elmúlt időszakban a Wizz Air is egyre több járatát indította újra Debrecenben. London, Eindhoven, Brüsszel és Moszkva is elérhető már a fapados járattal. A párizsi és a tel-avivi járat rövid időre szünetel, de elvileg márciusban újraindul mindkettő. A három nyaralójárat Mallorcára, Ciprusra és Szantorinire júliusban indul újra, de már foglalni lehet a jegyeket.

Szantorini Görögország egyik legszebb szigeteForrás: jarekgrafik/Pixabay

Emellett úgy tűnik, minden korábbinál szélesebb lesz a nyári charterkínálat. Törökországot idén három utazásszervező is megjeleníti majd a kínálatában. Az is eldőlt, hogy idén újra repülhetünk a görögországi Zákinthosz szigetre. Szintén megegyezés született arról, hogy visszatér az egyiptomi Gurdaka (Hurghada) járat is. Egy másik görög sziget is megjelenhet egy magyar utazásszervező kínálatában, ez pedig Rodosz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek