Ez az első európai légitársaság, amelyik kötelezővé teszi az oltást a járatai személyzetének

Első európai légitársaságként a Swiss is előírja egyes dolgozóinak a koronavírus elleni vakcina felvételét, de az anyacég Lufthansa-csoport egyelőre nem készül ilyen lépéssel. A svájci légitársaság közleménye szerint a nemzetközi belépési feltételek szigorodása miatt vált elkerülhetetlenné a döntés, egyre több ország ugyanis oltáshoz köti a beutazást. Példaként Hongkongot említették: Kína különleges közigazgatási területe ugyanis azonnali hatállyal írta elő az oltottságot a repülőgépek személyzetének – írja az airportal.hu.

A repülőgép személyzetének is oltottnak kell lennie, ha olyan országba érkezik, ahol oltáshoz kötik a beutazást - illusztrációForrás: aykapog, Pixabay

Emiatt a Swiss a pilótáknak és légiutas-kísérőknek kötelezővé tette a vakcina felvételét, így november 15-től csak oltottak dolgozhatnak a járatokon. A légitársaság szerint egyrészt a beosztás elkészítését rendkívül megnehezítené, ha oltottak és nem oltottak között kellene a munkát elosztani, a másik ok pedig, hogy több hosszútávú járatot sem tudna teljesíteni a cég.

A Lufthansa azt a tájékoztatást adta az AIRportal.hu-nak, hogy Németországban csak jogi úton lehetne előírni a kötelező oltást, de mivel ilyen szabály nincs, egyelőre nem tervezik ezt sem a személyzet, sem az utasok számára. A világban viszont egyre több légitársaság dönt úgy, hogy hasonló szabályokat vezet be. Legutóbb a Qantas és a United Airlines, a Hawaiian Airlines, valamint a hongkongi Cathay Pacific hozott ilyen intézkedést.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek