Érvénytelen beszállókártyákra figyelmeztet a fapados légitársaság

A Ryanair közleményt adott ki, mely szerint a Kiwi.com repülőjegy-közvetítő oldalon vásárolt jegyeket nem fogadják el, ugyanis az EU 2015/1998-as rendelete értelmében az utasoknak kötelező közvetlenül a Ryanairnél befejezni a becsekkolás folyamatát, hogy mindenképp tájékozódjanak az utazás során szükséges biztonsági és szabályozási protokollokról. A közvetítő cég azonban szerintük kijátssza ezeket a légiközlekedési előírásokat azzal, hogy saját beszállókártyákat bocsát ki.

A kép illusztrációForrás: Pressmaster/shutterstock.com

Mint írják, augusztus 18-tól nem szállhatnak fel a légitársaság járataira azok, akik a Kiwi.com által kiadott beszállókártyával rendelkeznek, mivel ez nem felel meg a cég biztonsági protokolljainak. Arra kérik az ügyfeleket, hogy csak közvetlenül a cég weboldalán vagy alkalmazásában foglaljanak jegyet, és kerüljék a harmadik félen keresztül történő foglalást.

Mint a Ryanair marketingigazgatója, Dara Brady elmondta, akkor figyeltek fel a jelenségre, amikor néhány utas hivatalos beszállókártya nélkül érkezett a beszállókapuhoz. Aki az említett weboldalon keresztül foglalt jegyet, arra kérik, vegye fel a kapcsolatot a Kiwi.com-al, és kérje el a szükséges foglalási hivatkozást és e-mail címet, mellyel a légitársaság biztonsági protokolljának megfelelően csekkolhat be. 

Frissítés: Időközben a Kiwi.com közleményben reagált a Ryanair bejelentésére, a cég szóvivője azt mondta: "Nem adunk ki érvénytelen beszállókártyákat, a Kiwi.com minden követelménynek megfelel, és évek óta gondoskodik arról, hogy ügyfelei biztonságosan utazhassanak. Az általunk kiadott beszállókártyákon minden információ ugyanaz, mint a Ryanair beszállókártyáin, csak a színek eltérőek, valamit a jegyek hátterén megtalálható a Kiwi.com márkajelzés. A Ryanair korlátozni próbálja az ügyfelek döntéseit, és bejelentésüknek az az igazi oka, hogy a Kiwi.com gyakran olcsóbban értékesíti a jegyeket, mint maga a légitársaság. Mindent megteszünk, hogy támogassuk az ügyfeleinket, akik hátrányba kerülhetnek, mert a légitársaság ellenzi a versenyt."

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek