Kiderült, melyek lettek idén a világ legjobb repterei

A World Airport Awards a légi közlekedési iparág egyik legrangosabb díjátadója. A Skytrax-díj odaítéléséről évről évre – a repülőterektől teljesen független – több tízezer utas által kitöltött elégedettségi felmérés alapján döntenek. A kérdőíveken a repülőtéri szolgáltatásokról, egyebek mellett az utasfelvételről, az utasszolgáltatások minőségéről és a biztonsági színvonalról kérdezik az utazóközönséget - írják a Budapest Airport közleményében.

A dohai Hamad repülőtérForrás: EQRoy/shuterstock.com

A 2021-es World Airport Awards-szal idén többek között a repülőterek azon erőfeszítéseit ismerték el, amelyekkel alkalmazkodtak a járvány kihívásaihoz. Az első helyen a Doha mellett található Katari Nemzetközi Repülőtér, a Hamad végzett, mely nemcsak a világ, hanem a Közel-Kelet legjobb repülőterének címét is elnyerte, és megkapta a Közel-Kelet legjobb repülőtéri személyzetének díját is - olvasható a díj oldalán.

Edward Plaisted, a Skytrax vezérigazgatója elmondta: „Mivel a világ számos repülőterén 70-80%-kal csökkent az utasok száma a felmérés időszakában, mérlegeltük, hogy ezeket a körülményeket a 2021-ben átadott díjaknak is tükröznie kellene. Bár sok ügyfél úgy szavazott kedvenc repülőterére, hogy nem járt ott az elmúlt évben, a felmérés során nagyon sokan adták le voksukat azon repülőterek mellett, ahol a koronavírus járvány során megfordultak."

Íme, a legjobb tíz légikikötő

  1. Hamad nemzetközi repülőtér
  2. Haneda repülőtér, Tokió
  3. Changi repülőtér, Szingapúr
  4. Incshoni nemzetközi repülőtér, Dél-Korea
  5. Narita nemzetközi repülőtér, Tokió
  6. Müncheni repülőtér
  7. Zürichi repülőtér
  8. Heathrow repülőtér, London
  9. Kanszai nemzetközi repülőtér, Japán
  10. Hong Kong -i nemzetközi repülőtér

Az isztambuli lett a világ legtöbbet fejlődött repülőtere, és idén a 2020-as 102. helyről a 17-re ugrott. A Changi, mely rendszeresen nyeri el a világ legjobb repterének címét, idén is győztes lett a 10-15 millió utast számláló repterek kategóriájában, és megkapta a világ és Ázsia legjobb repülőtéri személyzetének járó díjat is.

Az isztambuli reptér még 2019-benForrás: Finn stock/shutterstock.com

Szintén érdemes kiemelni a tokiói Haneda repülőteret, amely egyben Ázsia legjobb, és a világ legjobb, belföldi járatokat kiszolgáló repülőtere lett, emellett megkapta a tisztaságért és az akadálymentesítésért járó első díjat is. A müncheni repülőtér egyben Európa legjobb repülőtere is lett, míg a londoni Heathrow repülőtér a 20-25 millió utas kategóriájában lett a világ legjobbja, valamint Nyugat-Európa legjobb repülőterének címét is elnyerte.

A Kelet-Európa legjobb repülőtere kategória elismerését immár sorozatban nyolcadik alkalommal nyerte el a Budapest Airport által üzemeltetett Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A díj odaítéléséről a korábbi évekhez hasonlóan most is maguk az utasok döntöttek, így elismerve a budapesti repülőtéri közösség munkáját.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek