Felszállt az új olasz légitársaság első járata

    Az új olasz légitársaság, az Ego Airways létrejöttét 2020 decemberében jelentették be, amiről mi is beszámoltunk. Most pedig minden készen áll az első járatának elindításához, ami március 30-án repül a szicíliai Cataniából Parmába. Az ezt követő járatok Lamezia Terme és Forlì városba érkeznek, majd a rákövetkező napokban Barit, illetve Firenzét is elérik. Az új légicég gépeit minden repülőtéren látványos ünnepség keretében, vízágyúkkal fogadják, és kezdetét veszi egy még nagyobb terv megvalósítása.

    Az új légicég legelső járata március 30-án emelkedett a magasbaForrás: Egoairways/Facebook

    Az első járatok után az Ego Airways május 28-tól teljes sebességre kapcsol. A január elején már bejelentett olasz útvonalakhoz (Bari, Brindisi, Cagliari, Catania, Firenze, Forlì, Lamezia Terme és Parma) más országos úti célokat is kapcsolnak, például a szardíniai Olbiát, és külföldre is elindulnak a gépeik, beleértve Míkonoszt, illetve Ibizát.

    Az útvonalakat a legnépszerűbb nyári úti célok alapján választották, de azokra is gondoltak, akik a munkájuk miatt utaznak.

    A repülőjegyek kétféle árkategóriában foglalhatók, 48,90 eurótól kezdődnek a Just Go kategóriában, 98,90 eurónál a Private kategóriában. A légitársaság emellett taxifoglalást és speciális menüket is kínál, a vegán mellett például "szuperegészségesen" is lehet étkezni a fedélzeten.

    Az Ego Airways Ismerje meg újra a repülés izgalmát néven kampányt is indított, amelyben április 5-ig 40 százalékos kedvezménnyel foglalhatók jegyek a május 28. és október 30. közötti időszakra – írja a siviaggia.it.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!