Uniós bíróság döntött a sztrájk miatt törölt járatok utasainak kártalanításáról

Az Európai Unió (EU) Bírósága kedden hozott ítéletet, melynek hátterében a Scandinavian Airlines System (SAS) alkalmazásában álló pilóták 2019-ben tartott hétnapos sztrájkja állt. A SAS járatainak mintegy 70 százalékát kényszerült törölni, mivel nem tudott megállapodni a pilótákkal a 13 százalékkal magasabb fizetésemelésről.

Utasok a stockholmi Arlanda reptéren, ahonnan az SAS már 2016-ban is törölt járatokat egy sztrájk miattForrás: AFP/Johan Nilsson/Tt

Egy Malmö és Stockholm közötti járat törlése miatt az egyik utas 250 euróra vonatkozó kártérítési igényt nyújtott be, a társaság azonban ezt rendkívüli körülményekre hivatkozva visszautasította. A SAS úgy érvelt, hogy 117 millió eurót kellene kifizetnie, ha a kárpótlás az összes - mintegy 380 ezer - utast érintené. A légitársaság álláspontját a svéd bíróság is támogatta.

Az uniós bíróság szerint azonban a sztrájk, amennyiben a munkakörülmények javítása vagy béremelés elérése a célja, nem minősíthető rendkívüli körülménynek. A testület kimondta, hogy a sztrájk a munkavállalók alapvető joga, a vállalat működésének "velejárója", így a társaság előre láthatja. "Ennélfogva lépéseket kell tenniük az utasokra gyakorolt negatív hatás enyhítése céljából" - szögezte le az ítélet.

"Amennyiben egy légitársaság dolgozói béremelésre irányuló sztrájkot hirdetnek, az nem minősül olyan rendkívüli körülménynek, ami felmenthetné a légifuvarozót kártérítési kötelezettsége alól" - olvasható a luxemburgi testület sajtóközleményében. A határozat az EU-tagállamokban működő összes légitársaságra vonatkozik, azokra is, amelyek az unión kívül is működtetnek járatokat - derül ki az MTI híréből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek