Bajba került a KLM a kötelező negatív teszt miatt

Január 23-tól csak negatív teszttel léphetnek be Hollandiába azok, akik magas kockázatú országból érkeznek, ez pedig a KLM heti több száz, elsősorban interkontinentális járatát érintheti. Az intézkedés ugyanis ez azzal jár, hogy az, akinek a legénység tagjai közül pozitív lesz a tesztje, nem térhet vissza Hollandiába - adja hírül az independent.co.uk.

Forrás: Barcex/commons.wikimedia.org

Ez pedig azt eredményezheti, hogy a munkatársak így nem vállalják a repülést, és a járatokon nem lesz meg a szükséges számú személyzet. A légitársaság azt kérte, hogy mentesítsék munkatársait a vizsgálati követelmények alól, de a kormány elutasította ezt a kérést azzal érvelve, hogy a légitársaság dolgozói ugyanúgy ki vannak téve a fertőzés kockázatának, mint bárki más.

A minisztérium azt javasolta, hogy az alkalmazottak mentesülhetnek a tesztelés alól, ha nem mozdulnak ki a reptér biztonsági területéről a visszaút előtt, ez viszont csak a rövid távú járatok esetében működhet, mivel a hosszú távúakon a személyzetnek éjszakára szállást kell biztosítani, hogy betarthassák a kötelező pihenőidőre vonatkozó szabályokat, és még a reptéri szállodák is kívül esnek a biztonsági zónán.

A légitársaság most új megoldást keres, például minden egyes gépre plusz legénységet is felvesz, de még így is félő, hogy több száz járatot kell megszüntetnie. Ráadásul több országból jelenleg legalább február 19-ig egyáltalán nem lehet beutazni Hollandiába. Ide tartozik az Egyesült Királyság, Argentína, Bolívia, Brazília, a Zöld-foki Köztársaság, Chile, Kolumbia, Ecuador, Francia-Guyana, Guyana, Panama, Paraguay, Peru, Dél-Afrika, Suriname, Uruguay és Venezuela.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek