Már a LOT turistaosztályán is lapozgathatjuk a kedvenc újságunkat

A higiéniai szempontokat is figyelembe véve a LOT új fejlesztést vezetett be, melynek köszönhetően a turistaosztályon utazók is hozzájuthatnak a fedélzeten kedvenc magazinjaikhoz, ezzel együtt pedig digitális formátum váltja az eddigi papírújságokat - derül ki a cég sajtóközleményéből.

Forrás: ImYanis/shutterstock.com

Eddig a repülők fedélzetén havonta összesen 45 tonnányi újság utazott, ezentúl azonban minden utas a saját mobiljáról, neve és foglalási száma megadásával férhet hozzá a Media Carrier technológiai társaság ingyenes alkalmazásához.

Korábban a hagyományos nyomtatott sajtó csak a LOT nemzetközi járatain, a Business Class és a Premium Economy osztályon állt az utasok rendelkezésére, és a kínálatban körülbelül 20 újság szerepelt, az átállással azonban mintegy 1000 digitális médium vált elérhetővé többek között magyar, lengyel, angol, kínai, cseh, dán, spanyol, japán és koreai nyelven. A maximum öt, ingyenes újságot 36 órával az indulás előtt, és legfeljebb 6 óráig a leszállás után lehet letölteni a lot.com/digitalpress címről.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek