Nézze meg, milyen belülről az első kereskedelmi űrrepülő

A Richard Branson által alapított Virgin Galactic űrutazási cég továbbra is azon dolgozik, hogy mielőbb turistákat küldhessen egy 90 perces utazásra a Föld légkörén kívül. A társaság eredetileg azt tervezte, hogy 2020-ban már évi 16 járatot indít, de ez már nem fog összejönni, új dátum pedig még nincsen. Úgy tűnik azonban, hogy a tervezés nem állt le, mivel a Virgin Galactic ezen a héten bemutatta, hogy néz ki belülről első, kereskedelmi űrrepülője, a VSS Unity - adja hírül a Lonely Planet.

Forrás: virgingalactic.com

A kabinban hat utas fér el a kéttagú személyzet mellett, a döntött ülések súlyhoz és magasságához igazíthatók. Minden utas saját rendszeren keresztül, közvetlenül kommunikálhat a pilótákkal. A nagy, kör alakú ablakokból látványos panoráma nyílik a világűrre és a Földre, miközben az űrhajó 97 kilométerrel a Föld fölé emelkedik.

Mobiltelefont nem lehet felvinni, mivel ez a kabinban lebegve sérülést okozhat, de az utasok nem maradnak fotók nélkül, ugyanis tizenhat kamera dokumentálja az eseményeket, melyeknek a Föld biztosít impozáns háttéret, emellett videókat is vesznek fel.

Akinek a szelfizés hiányozna, az kabin hátuljában egy nagy, kör alakú tükörben csodálhatja meg magát "az űrben, ahogy addig még sohasem" - mondta George Whitesides, a Virgin Galactic munkatársa.

Az utasok a kirándulás egy pontján kikapcsolhatják a biztonsági öveiket, és megtapasztalhatják, milyen a súlytalanság állapota. A berendezés puha bevonata megakadályozza a sérüléseket, emellett kapaszkodókat is elhelyeztek a biztonság kedvéért.

A hírek szerint az utazásra eddig 60 ember jelentkezett, fejenként 250 000 dolláros (73 és félmillió forintos) áron. Az űrhajó a Virgin Galactic Új-Mexikó űrkikötőjéből indul majd, egy nagyobb repülőgép segítségével. A repülő belsejében mobilalkalmazás segítségével tehetnek virtuális túrát, mely letölthető az Apple és a Google Play áruházból is.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek