Tavaly rekorszámú utassal ünnepelt, idén viszont negatív rekordot dönt a budapesti repülőtér forgalma

    Az idei első félévben 2,89 millió utas fordult meg Ferihegyen, ez 60,79 százalékkal, azaz 4,48 millióval kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. A tonnában mért áruforgalom 7,5 százalékos, a gépmozgások száma 79,4 százalékos csökkenéssel zárta az év hatodik hónapját – írja az airportal.hu.

    Idén májusban lett 70 éves a reptérForrás: Az 1999. evi LXXVI. tv. szerint Sztraka Ferenc a jogbirtokos/Baranyi Róbert/ Budapest Airport/ Facebook

    A budapesti repülőtéren júniusban már 84 781 utast regisztráltak, amely a májusi forgalomnak csaknem a négyszerese az újrainduló járatoknak köszönhetően, de a tavalyi év eredményéhez viszonyítva ez is 94,3 százalékos visszaesést jelent. 

    Az első félévben 28 310-zel kevesebb gépmozgás zajlott a repülőtéren a tavalyinál, ez 49,2 százalékos visszaesést jelent.

    A repülőtéren áthaladó áruforgalom júniusban 9 980 tonna volt, ez 805 tonnával, 7,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly júniusban.

    A Budapest Airport április végén azt közölte, hogy a járvány miatt éves szinten hétmillió utas elvesztésével számol 2020-ban, azaz az idei évre előrejelzett 17 millió helyett körülbelül 10 millió lesz az utasszám. Az első félévi adatokat és az európai trendeket tekintve ennél vélhetően még nagyobb lesz majd a visszaesés.

    Ismeretes, a 2019-es rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 16 173 489 utas fordult meg a repülőtéren, amely 8,8 százalékos növekedés volt a megelőző évhez képest. Az utasok száma tavaly több mint 1,3 millióval haladta meg a 2018-ast.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!