Így változtatnak fedélzeti szabályzataikon a legnagyobb légitársaságok

Miután a koronavírus kitörése következtében szinte teljesen leállt a légi közlekedés, a légitársaságok most mind arra összpontosítanak, hogy hogyan lehet az utasok kedvét meghozni a repüléshez. Az első lépés természetesen az, hogy mindenki biztonságban érezze magát a repülőkön, ezt pedig új fedélzeti előírásokkal lehet elérni.

IllusztrációForrás: Shutterstock.com

A megnövekedett fertőtlenítési eljárások mellett a légitársaságok a beszállási protokolljaikat is megváltoztatják, például több helyet foglalnak le egy utas számára, és elrendelték azt is, hogy arcmaszkot és kesztyűt kell viselni az utazások során - a személyzetnek és az utasoknak egyaránt.

Az Air Canada például megkezdi az utasok érintés nélküli infravörös hőmérsékleti szűrését. Az intézkedést május 15-től vezetik be. A légitársaság a beszállási procedúráján is változtatott, hogy az utasok minél kisebb mértékben érintkezzenek egymással. Kevesebb embert engednek egyszerre beszállni és a beszállást irányító személyzet távolabb ültetheti az utasokat egymástól, ha van elegendő hely.

Az Air France május 11-től vezeti be a szájmaszkok kötelező viselését a gépein. A légitársaság azt is jelezte, hogy mostantól e-mailen vagy szöveges üzenetben figyelmeztetni fogja az utasait, hogy ne felejtsék otthon az arcmaszkokat. A személyzet szintén maszkban lesz jelen a gépeken. És ha lehetséges, az Air France szintén szétülteti majd az utasait. Elmondásuk szerint a jelenlegi alacsony utasszámmal nem okoz majd gondot a szükséges távolság betartatása - olvasható a CNTravel gyűjtésében.

A légitársaság nagyon odafigyel a biztonságraForrás: Emirates / Press

Az Emirates intézkedéseiről, melyeket az elmúlt hetekben vezettek be, már beszámoltunk, de a sorból nem maradhatnak ki, mint az egyik legnagyobb, Magyarországon is működő légitársaság. A legújabb hírek szerint a légitársaság nemrégiben új védőfelszerelési irányelveket vezetett be a légiutas-kísérő személyzetnek is. Az új egészségügyi szabályok szerint a crew eldobható köpenyt visel az egyenruha fölött, valamint maszkot, védőszemüveget és kesztyűt is.

A JetBlue volt az első amerikai légitársaság, amely bejelentette, hogy minden utasának, minden helyzetben maszkot kell viselnie, amíg a repülőtéren vagy a repülőn tartózkodik. Az új szabályokat április 27-én jelentették be és május 4. óta vannak érvényben. A maszkviselés alól csak a kisgyerekeket "mentették fel".

Komolyan kell venni minden új előírást - IllusztrációForrás: Shutterstock.com

A Lufthansa Csoport május 4-től vezette be a maszkok viselését a repülőútjaik alatt. Elmondásuk szerint elsősorban az "újrahasznosítható szövetmaszk ajánlott, de minden más típusú arcvédő is megfelel, például az eldobható maszk, vagy a sál is jó alternatíva lehet". A csoport, mely magába foglalja a Lufthansa, a Swiss és az Austrian Airlines, valamint a fapados Eurowings járatait, azt is bejelentette, hogy utaskísérőinek legalább augusztus 31-ig maszkban kell szolgálatot teljesíteniük a fedélzeten. És amíg nem normalizálódik a helyzet, a járatok középső széksorait nem engedik lefoglalni, ezeket szabadon kell hagyni a távolságtartás érdekében.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek