Furcsa ajánlattal állt elő egy vietnámi légitársaság

A világ legnagyobb légitársaságai a koronavírus miatt továbbra sem indítanak járatokat, soknak a léte is bizonytalanná vált, és többen is állami segítséget kértek a fennmaradáshoz, ahogy erről beszámoltunk korábbi hírünkben. Valószínűleg anyagi megfontolásból is döntött úgy az egyik vietnámi légitársaság, a Vietjet, hogy nem állítja le járatait, hanem egy meglehetősen megosztó ötlettel áll elő.

A VietJet a legveszélyesebb időszakban is várja utasait - illusztrációForrás: love4aya/Shutterstock

Biztosítási kötvényt hozott létre "SKY COVID CARE" néven, amely lehetővé teszi az utasok számára, hogy akár 200 millió vietnami dongot (mintegy 2 750 000 ft) igényeljenek, ha netán megfertőződnének valamelyik járatukon.

A légitársaság állítása szerint az ingyenes, 2020. március 23. és június 30. közötti, összes belföldi járatukra kiterjedő politika célja az, hogy hozzájáruljon az utasok biztonságának biztosításához. A Vietjet hivatalos nyilatkozatában kijelentette, hogy hajlandó akár tízmilliárd dongot is kifizetni azért, hogy ügyfelei nyugodtak maradjanak az utazás során a jelenlegi válság idején is.

"Az utasok és a légiutas-kísérő személyzet egészségének biztonságát a legmagasabb szinten védjük" – olvasható a Vietjet hivatalos weboldalán található nyilatkozatban.

"A biztosítás az utas indulásának napján 00:01-kor lép életbe, és 30 napig érvényes, kiterjesztve a Vietjet által nyújtott minden szolgáltatásra, függetlenül attól, hogy az utasok milyen mértékben fertőzödnek meg." 

VietJet - mindig útonForrás: Long Ethan/Wikipedia

A követelés benyújtásához az utasoknak bizonyítaniuk kell, hogy valóban pozitívnak bizonyultak a koronavírus-tesztjeik, valamint azt is, hogy kórházban kezelték őket vagy az illetékes állam területén hivatalos orvosi ellátásban részesültek. Március 25-ig a vietnami Egészségügyi Minisztérium összesen  134 fertőzött esetet erősített meg a délkelet-ázsiai államban.

Ez nem az első alkalom, hogy a légitársaságnak – amely 13 belföldi és hét nemzetközi célállomásra repül – a döntése vitát váltott ki.

2012-ben a Vietjetre 40 millió dong (550 ezer forint) pénzbírságot szabott ki a Vietnámi Légiközlekedési Hatóság, miután szépségversenyen induló nők egy csoportja engedély nélkül, bikinifelsőben táncolt az egyik járatukon, veszélyeztetve ezzel a repülés biztonságát. Míg a legtöbb ország korlátozta a külföldiek beutazását, Vietnam nem zárta le határait a nemzetközi járatok előtt, bár egyes nemzetek állampolgárainak megtiltotta a belépést – írja a CNN.



Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek