Csődbe ment a brit légitársaság

    Csütörtökre virradó éjjel leállt a Flybe brit regionális légitársaság, a cég honlapja nem sokkal éjfél után elérhetetlenné vált, majd hajnalban a vállalat csődjéről szóló közlemény jelent meg az oldalon. A helyzetet főként a kormányzati hitelmegállapodás elmulasztása, illetve a koronavírus okozta igénycsökkenés váltotta ki - adja hírül az Airportal.

    Forrás: Russell Lee/commons.wikimedia.org

    A légitársaság utolsó járata helyi idő szerint szerda éjjel 11 órakor szállt fel Manchesterből, és éjfél előtt pár perccel landolt Aberdeenben. A járatot a G-ECOD lajstromú Bombardier Q400-as teljesítette. A légicég hivatalosan csütörtök hajnalban közölte, hogy beszüntette az üzemelést.

    A Flybe honlapján hajnalban kiadott rövid közlemény szerint a légitársaság március 5-én befejezte az üzemelést, járataik nem szállnak fel, és a cég élére csődbiztosokat neveztek ki.

    A repülőjeggyel rendelkező utasok figyelmét a közlemény arra hívta fel, hogy ne menjenek ki a repülőtérre, mert a gépeik nem közlekednek, az utasoknak maguknak kell gondoskodni az alternatív foglalásokról, abban a Flybe nem tud segíteni.

    A BBC tudósítása szerint az ügy közvetlen előzménye, hogy a társaság nem tudott megállapodni a kormánnyal a korábban beígért 100 millió fontos hitel részleteiről. Ennek hírére a glasgow-i repülőtéren a Flybe több repülőgépét is zár alá vették, és csak a tartozások kifizetése fejében adták volna azokat vissza a légitársaságnak.

    A tulajdonos a BBC-nek azt mondta, a koronavírus-járvány miatt az előzetes foglalási adatok 40 százalékkal rosszabbak, mint egy évvel ezelőtt.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!