Rendőrökkel vitették el a repülő vészkijárata mellett ülő, telefonját nyomkodó utast

Az Air New Zealand NZ424-es, Wellington és Auckland közötti járatán történt az incidens: egy hölgy, aki a vészkijárat mellett foglalt helyet, hosszas noszogatásra sem volt hajlandó a biztonsági előírásokkal foglalkozni.

A szokásos forgatókönyv szerint a légiutaskísérők lejátszották a biztonsági utasításokat tartalmazó videót, és a repülőgép is már megkezdte a gurulást. Ekkor szerették volna megmutatni a további biztonsági teendőket tartalmazó lapot a vészkijárat mellett ülő utasnak, de őt nem érdekelte a dolog.

A kép illusztrációForrás: StelaDi/Pixabay

Elmondták neki, hogy olyan helyen ül, ahol vészhelyzetben kulcsfontosságú dolga lehet, de ő továbbra is csak a telefonját és a könyvét nézegette. Mivel a járat addig nem folytathatta az útját, amíg az összes biztonsági információt meg nem osztják az utasokkal, ezért még húsz percig ment a vita, írja az AIRportal.hu.

Egy idő után az összes utas dühös lett, hogy egyetlen ember miatt áll a gép, míg végül a személyzet közölte a telefonjába temetkező nővel, hogy le kell szállnia, a kijáratnál pedig rendőrök fogják várni. A járat végül elindult, de késéssel érkezett meg Aucklandbe. A légitársaság hivatalos közleményben is megerősítette a történteket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek