Az összes járatát törölte és beszüntette működését az izlandi Wow Air

Mindez a cég honlapján közzétett sárga háttércsíkra írt "Travel Alert" értesítésből derül ki, és a mai naptól, azaz 2019. március 28. csütörtöktől érvényes.

A légicég weboldalán a feliratot az Airportal szúrta ki, amely cikkében arról ír, hogy a cég csütörtök hajnali közlése szerint a légitársaság csak a mai napon induló járatait tervezte törölni, és csak addig, amíg sikerül megegyezni a potenciális befektetőkkel. A légitársaság azonban közép-európai idő szerint nem sokkal 9 óra után közölte, hogy a Wow Air beszünteti működését és törli összes járatát.

Forrás: Eric Salard / Wikipedia

Vagyis nem zárult sikerrel a hajnalban még remélt megegyezés a Wow Air és a befektetők egy csoportja között. A cég közleménye a Wow Air járatokra repülőjeggyel rendelkező utasokat más légitársaságokhoz és az utazási irodákhoz irányította, valamint röviden leírta az utasok jogait.

Legutóbb egyébként tavaly tavasszal írtunk a Wow Air kapcsán, amikor épp egy pályázatot írtak ki kalandvágyó turisták számára, akiknek az volt a feladata, hogy tíz héten keresztül a légitársaság gépein elrepüljenek a világ több pontjára, és ott videós tartalmat gyártsanak. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek