Zárt ajtók mögött mutatták be az új Boeing gépet

Március 13-án bemutatták a Boeing 777-9X immár teljesen elkészült prototípusát. Az eredetileg tervezett ünnepségek azonban teljesen elmaradtak.

Az ütemezésnek megfelelően jött ki az új géptípus, pontosabban annak prototípusa, melyhez nagy hírverést akartak csapni. A múlt vasárnapi repülőgép szerencsétlenség óta azonban nagyon rosszul áll a Boeing szénája. Így aztán zárt hangárajtók mögött, szépen, csendben örültek a tervezők az új repülőnek, írja az AIRportal.hu.

Repüléstörténeti jelentőségű volt az esemény a szakemberek szerint. Az új gépről a Boeing dolgozói töltöttek fel képeket a közösségi médiába, hivatalos fotókat azonban még nem tettek közzé. A 77 méter hosszúságú gép a Boeing eddig gyártott leghosszabb törzsű utasszállítója, de újdonságnak számítanak a legújabb generációs GE Aviation GE9X hajtóművek, valamint a 777-300ER-hez képest 7 méterrel nagyobb fesztávolságú, felhajtható végű szárnyak is, amely teljes egészében kompozit anyagokból készültek.

A bemutató után folytatódik a gép földi tesztelése, illetve a felkészülés az első felszállásra. Az első Boeing 777-9X a tervek szerint 2020-ban kerülhet a gépet bevezető első légitársasághoz.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek