Egy katolikus papnak köszönhetjük a leghíresebb wellness kezeléseket

    A Kneipp név hallatára sokan felkapják majd a fejüket. Ez nem véletlen, nagyon sok fürdőben lehet látni legalább egy taposó medencét akár nagy, sima kövekkel az alján, melyeken végigballagva finoman megbizsergethetjük az egész testünket. Ez a néha még a kényelmetlensége ellenére is jóleső talpsimogatás pedig nemcsak kellemes, de igen hasznos, mert a testi és a lelki egészségünkre is nagyon jó hatással van. Mutatjuk, hogy merre érdemes szétnéznie, ha nem akar külön fürdőbelépőt váltani egy testet-lelket üdítő Kneipp-séta kedvéért.

    Az életmentő jeges fürdő

    99 évvel ezelőtt született Sebastian Kneipp, aki hivatását tekintve katolikus pap volt, a világ viszont leginkább az általa kifejlesztett kezelésekről ismeri a nevét. Az első beteg, akit vízzel gyógyított meg, éppen saját maga volt. TBC-ben szenvedett egy olyan korban, amikor az orvosok még nemigen tudtak mihez kezdeni ezzel a betegséggel, Kneipp azonban nem volt hajlandó lefeküdni és meghalni. Olvasmányai hatására kezdett fürdőket venni, merészen rögtön a jeges Dunában - a legenda szerint -, és mivel javult az állapota, otthon is folytatta a kúrát. Tökéletesen kigyógyult betegségéből, és innentől nem volt megállás. Könyvet írt és gyógyintézményt alapított, az emberek pedig tódultak hozzá.

    Forrás: conrado/Shutterstock

    Nemcsak gyógyító, hanem betegségmegelőző hatása is volt a módszernek, melynek alapját a vizes kúrák jelentik. És ez a mai napig így van. Ehhez adódott hozzá idővel az a több száz recept is, melyek segítségével ma különböző teákat vagy kozmetikumokat készítenek. A Kneipp-módszernek rengeteg pozitív hatása van: tisztítja a bőrt, javítja a légzést és a vérkeringést, helyreállítja a lelki egyensúlyt, és így tovább. A hideg és meleg víz váltakozásával, használatával rendkívül változatos ingereket lehet kiváltani a bőrön keresztül, a kezelések az idegrendszerre hatnak. A vizes kezelésekhez (borogatás, zuhanyzás, lemosás) és az egészséges étkezéshez persze a rendszeres mozgás is hozzátartozik.

    Az országban sok fürdőben találhatunk Kneipp kezeléseket, vagy vizes taposókat, most azonban olyan helyeket gyűjtöttünk össze, ahova szabadon bárki és általában bármikor bemehet, csak úgy séta közben is.

    A patakparti szerelmes liget

    Dombóváron stílusosan egy patakvölgyben fut a Kneipp-ösvény. A városon keresztülcsobogó Konda-patak mellett, az úgynevezett Fogadalmi ligetben lehet végigballagni az ösvényen a nap 24 órájában. Az egész környék szép és nyugodt, rengeteg fával, sőt, egy tóval a közelben. A tóról egyébként egy monda is szól, mely szerint ha a szerelmespárok együtt mossák meg az arcukat a vizében, és elmondják fogadalmukat, akkor örökké egymáséi lesznek.

    A kép illusztrációForrás: Olga Nikanovich/Shutterstock

    Ezen a romantikus helyen lehet végigandalogni a 125 méter hosszú, gyógyító ösvényen, melynek az elején egy kis kád is van: ebben kell a sétálónak megmerítenie az alkarját, hogy ezzel is serkentse a vérkeringést. Az ösvényen sokféle felületen lehet járni, ezeknek a néha szúrós, néha simogató érzeteknek köszönhetően lehet picit segíteni például a lúdtalpon, de nagyon jó hatással van az izomzatra és a teljes idegrendszerre is.

    Dombóvárnak egyébként még egy Kneipp-ösvénye van, a második a közeli Gunarasfürdőn található. Itt egy, a helyi gyógyvízre épülő fürdőben is megmártózhatnak, amely nem mellesleg 22 különböző fajta gyógyszolgáltatással rendelkezik.

    Ahol gyógynövények illatában lehet nyakig elmerülni

    Nagyon érdekes vállalást találtunk az ország nyugati végében is. Itt szépen lassan épülget a Hegyháti Kneipp Térség, ami azt jelenti, hogy nemcsak egyetlen ponton, hanem több településen is lehet találkozni a Kneipp-módszeren alapuló helyszínnel, vagy épp helyszínekkel. Mivel ennek kiépítése folyamatos, ezért csak arról a két pontról írunk most, ahol már jelenleg is kipróbálhatjuk a Kneipp-élményt.

    Az egyik az Olaszfán működő Vizesház. Itt egyrészt egy sószobában lehet lazítani, de van egy külön komplexum, ahol magukat a vizes kezeléseket lehet kipróbálni a könyöklőtől egészen a lábáztatóig.

    Olaszfán csupa illat a pihenő kertForrás: Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület archívuma

    A Vizesház kertjében is le kell ülni minimum fél órára – itt egy gyógynövényekkel gazdagon beültetett kis kuckóban lehet meditálni egy sort. Valójában egy kisebb, teraszos elrendezésű területről van szó, melynek rönkfából kialakított, kavicsos lépcsői apró padokhoz vezetnek, így a lent üldögélőt szó szerint körülveszi a növények illata.

    Petőmihályfán az alkarunkat is kényelmesen bemárhatjuk a vízbeForrás: Vasi Hegyhát-Rábamente Egyesület archívuma

    Petőmihályfán száraztaposón lehet végigmenni: ez az a bizonyos hol csúszós, hol bizsergető, hol hideg, hol meleg sétaút, ami a talpon keresztül az egész testet stimulálja. Illetve szintén a helyszínen található egy vizes könyöklő is.

    Jógapark és bokorlabirintus

    Bükfürdőn komplett Kneipp parkot, egészen pontosan egy Kneipp és Nordic Walking Parkot találunk. A bejáratot különleges kapu jelzi, a Kettős spirál elnevezésű alkotás finoman a DNS-re utal.

    A parkban egy egész hosszú, 510 méteres száraztaposó pályát találunk kavicsokból, fenyőkéregből, tobozokból, homokból és még sok különféle anyagból.

    Forrás: Bükfürdő Thermal & Spa®

    A dolog viszont nem áll meg itt, mivel az egész környezetet úgy alakították ki, hogy a pihenést és a felfrissülést szolgálja. Ezért aztán van itt ráadásként egy szabadtéri jógapark, a gyerkőcöknek pedig egy természetes bokorlabirintus is. A park nemcsak nagyon zöld, hanem nagyon illatos is, mivel rengeteg fűszer- és gyógynövény árasztja magából a bódító aromákat. 

    Forrás: Bükfürdő Thermal & Spa®

    Le lehet telepedni a fűben, sétálni a Kneipp-úton, vagy esetleg bevackolni az úgynevezett Organikus Pont lebegő gömbfoteljeibe is. Attól függ, hogy kinek mihez van kedve és hol tud jobban lazítani.

    Szabadtéri wellness kilátással

    A Balatonnál is ingyen kipróbálhatjuk a Kneipp-módszert. Balatongyörökön rögtön két helyszín is van, ahol ezt megtehetjük. Az egyik a Parti sétány végénél, a csónakkikötő mellett található: az ösvény a Csónakháznál indul száraz és vizes taposóval. Ez annyit jelent, hogy a talpunkat és testünket finoman megdolgoztató mezítlábas sétát vizes séta váltja, pontosabban egészíti ki. Csakhogy ezzel nincs vége, mivel a taposók után egy gyógynövényekkel beültetett terület következik.

    A Balaton-parti taposóForrás: www.balatongyorok.hu

    Itt, az illatokban szinte feloldódva lehet lazítani, a teljes pihenéshez meditációs padokat is találunk a helyszínen. A sétány végén egy felnőtt és egy gyerek játszótér is van, ha valaki inkább mozgással frissítené magát, a legjobb pedig az egészben az, hogy a Kneipp kúrapont és a hozzá tartozó helyszínek közvetlenül a Balaton partján találhatók.

    Egy rossz hírünk viszont sajnos van, mégpedig az, hogy idén ezt a taposót nem nyitotta meg a város a járványügyi helyzet miatt. Viszont létezik, működőképes, számolni lehet vele, és ha minden rendben megy, akkor jövőre, kora nyáron már sétálni is lehet rajta.

    A Római-forrásnál is lehet tapicskolniForrás: www.balatongyorok.hu

    Van viszont még egy Kneipp-kúrapont a településen, amit bárki, bármikor szabadon használhat. Ez utóbbi a Szépkilátó alatt található, és egészen eredeti módon a Római-forrás vize táplálja, így élményben egészen más, mint egy hagyományos, épített medencében sétálni. Ez a hely jóval vadregényesebb az előzőnél, viszont legalább annyira frissítő, és persze a kilátás sem akármilyen. Mit szólnak például egy vízcsobogós, lábat lazítós estéhez naplemente nézéssel? Ha elcsábultak, akár már indulhatnak is! Vagy ha most nem, akkor a következő hétvégén mindenképp.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek