Ebben az olasz községben mindössze egy euróért kínálják a házakat

Olaszország Campania régiójában található Bisaccia, egy festői község, amely most 90, erősen leamortizálódott épületet kínál eladása, darabját mindössze egy euróért. A  helyi önkormányzat így próbálja megmenteni az egyre fogyatkozó közösséget és arra ösztönözni az embereket, hogy ott kezdejenek új életet – olvasható a CNN Travel cikkében.

Bisacciaban nyugis az élet, túlságosan is azForrás: Danielevincenzo/Wikipedia

Eltérően más városoktól és falvaktól, Bisaccia tisztviselői szerint a szorosan egymás mellett álló házak építészeti megoldásai miatt az ő házaik népszerűek lehetnek. Francesco Tartaglia, a község alpolgármestere elmondta, hogy egy nagyon különleges helyzet adódott náluk, mivel a ma már lakatlan területen lévő házak a község legrégibb részén, egy kupacban, egymás mellett, ugyanazon utak mentén állnak, némelyiküknek még közös bejáratuk is van.

Ezért örülnének annak, ha családokat, baráti társaságokat, rokonokat, egymást ismerő embereket vagy befektetőket találnának, hogy egységesített erővel ne csak egy házat vásároljanak meg, hanem itt együtt új életet kezdjenek.

Bisacciaban a helyi hatóságok birtokolják az összes üres házat, amelyet sok évvel ezelőtt hagytak el lakóik egy fényesebb jövő reményében. Régen egyébként virágzó központ volt itt, a gyapjúkészítésről és kézműveseiről ismert közösség híre messzire eljutott. De a sorozatis földrengések felgyorsították a népesség csökkenését. A legutolsó földrengés 1980-ban volt. Az alpolgármester azonba nem adja fel, szeretné, ha újra virágozna a környék. 

Itt törődnek az újonnan érkezőkkel. Azt akarjuk, hogy ez a hely újra ragyogjon. A helyiek tiszteletreméltó, barátságos, szorgalmas és kitartó emberek"

 – tette hozzá Tartaglia. A vidék alkalmas a túrázók fogdására, a régi pásztorösvények mentén érintetlen természet és csend várja őket. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek