Élő lakosokat keresnek a szicíliai szellemvárosba

1968-ban Szicíliában volt Olaszország történetének egyik legnagyobb földrengése: 6,1-es, a Richter skálán. Néhány kisebb város romokba dőlt, több mint 200 ember meghalt és több tízezer maradt fedél nélkül. Az érintett városkák egyikét úgy hívták, hogy Poggioreale.

Az 1600 években alapított település különös módon élesztették fel. A romokhoz ugyanis hozzá sem nyúltak, hanem néhány kilométerrel távolabb egy vadonatúj várost húztak fel az otthonukat vesztett lakosoknak. Ez lett Poggioreale Nuova, ami a legkevésbé sem hasonlított ez eredeti kis városkához. A lakosok beletörődtek ugyan, hogy új helyre kellett költözniük, de soha nem szerették meg igazán az új, modern közeget. Ennek eredményeképp egyre többen hagyták el Poggioreale Nuova-t, ami végül szinte ugyanolyan szellemváros lett, mint az elődje.

Poggioreale a földrengés után teljesen elnéptelenedettForrás: luigi nifosi/Shutterstock

Poggioreale Nuova polgármestere viszont előállt egy ötlettel a közelmúltban: mi lenne, ha helyrepofoznák a várost, hogy visszahódítsák a lakosokat? Nem az új várost, hanem a régit, melyet még a földrengés tett tönkre. Ennek érdekében a polgármester a világot járja, hogy felkutassa, és meggyőzze az eredeti lakókat, hogy vegyenek részt az újjáépítésben.

Mivel a nagyjából a semmiből kell újrakezdeni, ezért körülbelül 50 ezer euróval lehet beszállni a buliba. Először a városka teljes infrastruktúráját kellene helyrepofozni, majd utána jöhet szép sorban a többi, írja a Lonely Planet.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek