Szamárral indul kéktúrázni a 19 éves Patrik, fontos célja van vele

A 19 éves Koszonits Patrik fél éve költözött Győr-Moson-Sopron vármegyéből Ásotthalomra, mert édesapja már régóta vágyott a tanyai életre. A fiatalembernek szintén megtetszett ez a világ, és elhatározta, hogy útnak indul az Országos Kéktúra mentén és átszeli az országot, 400 kilométer hosszan. De nemcsak úgy magányosan, társa is lesz – méghozzá egy 15 éves szamár kanca, Füles,   lesz, aki végigbaktat vele ezen az úton.

A fiatalember sokat sétál a környéken Fülessel, hogy magát és az állatot is trenírozza a nagy útraForrás: Karnok Csaba/delmagyar.hu

A Kéktúra különleges teljesítésével az a célja Patriknak, hogy adományokat gyűjtsön egy szamárfarm létrehozásához, ahol mentett állatokkal foglalkozna.

 A túra július 4-én indul és a tervek szerint 3-4 hétig tart majd. Patrik úgy tervezi, hogy ahol rájuk esteledik, ott fognak letáborozni. Ő sátorban alszik, Füles pedig természetesen a szabad ég alatt éjszakázik.

"Ásotthalomról indulunk, és szeretnénk eljutni Rábaközbe. A Kéktúra útvonalon haladunk majd Zala irányába, illetve kisebb mellékutakon keresztül apró falvakba fogunk betérni" – beszélt a fiatalember terveiről. Útitársa élelmezésére nem lesz nagy gondja: a szamár főleg legelészik majd, de természetesen azért visz magával répát és gabonát is. Ő pedig út közben pótolja majd saját élelmiszerkészletét.

"Én végig gyalogolok majd, nem ülök a szamár hátára, a csomagokat azonban ő hozza majd" – beszélt a munkamegosztásról.

A feltűnő kompánia célja az lesz, hogy ráirányítsák az emberek figyelmét az állatokra. A fiatalember emellett adományokat is gyűjt, nem kevés pénzre van ugyanis szüksége álma megvalósításához.

Szeretne mentett szamarakat befogadni és egyfajta szamár-turizmust kiépíteni Ásotthalmon. A Szamár Farm létrehozásával a célja, hogy megmutassa az embereknek, miért különleges élőlények a szamarak – írja a delmagyar.hu.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek