Ünnepi fényekben fog pompázni Miskolc megújult kilátója

Még az év elején beszámoltunk arról, hogy bezárják Miskolc Avasi kilátóját az idén 60 éves építmény felújítása miatt. Mostanra pedig be is fejeződött a munka, az új díszkivilágítást először szombaton kapcsolják fel - közölte kedden az MTI-vel a vármegyeszékhely sajtóosztálya.

A felújított Avasi kilátó 2023. decemberébenForrás: Ádám János/boon.hu

A tájékoztatás szerint az eseményen Veres Pál, Miskolc polgármestere délután öt órakor kapcsolja fel a felújított kilátó fényeit a Szent István téren. Vasárnap ugyanezen a helyszínen a kilátó karácsonyi fényeit kapcsolja fel a polgármester.

Emellett az érdeklődők részt vehetnek az "US a kilátóba" című avató túrán, valamint megtekinthetik az Avasi kilátó megújult belső terét, ahol kiállítás, filmek, könyvek és tematikus vásár várja a látogatókat. Miskolc ikonikus épületének belsejét bemutató Átjáró-ház című program további három napon - december 20. és 22. között - át lesz elérhető.

Az idén hatvanéves tévétorony a Kilátó ReStart program részeként, az Európai Unió által biztosított forrásoknak köszönhetően újult meg, írja az MTI.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek