Ide utazz, ha csodát látnál! A bakonyi Gyilkos-tó

A tavak valami olyan vonzerővel bírnak, ami a hétvégi henyélés mestereként ismert leglustább embert is képes rábírni a túrázásra. Ha Budapestről indulunk, körülbelül 2 óra alatt elérjük a Bakony egyik legérdekesebb természeti látványosságát, a Hubertlaki tavat, vagy népies nevén a Gyilkos-tavat.

Nyár elején már ajánlottunk a figyelmetekbe 3 meseszép tavat, az Arlói-tavat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Palatinus-tó területét Esztergomban, és a Vadása-tavat Hegyhátszentjakab közelében, az Őrségben. Sőt, korábban élménybeszámolóban mutattuk be a Bakonybél kicsi, de érdekességekkel teli települését, ahol Szent Gellért meditációs tava is található, három forrás találkozásánál. 

Borostyán-kúti tóForrás: Fillinger G. Dóra / Travelo.hu

Már emiatt a páratlan szépségű tavacska miatt is megéri a környékre látogatni. A történetek szerint Szent Gellért 1023 és 1030 között a bencések bakonybéli kolostorában élt, és ide a három forrás kútjához járt remeteként elmélkedni és imádkozni. Az ő emlékére emelték a kis kápolnát 1825-ben, ami olyan szépen visszatükröződik a Borostyán-kúti tó felszínén. A kút és környéke 2009 óta Veszprém megye hét természeti csodájának a része.

A Borostyán-kúti tó nagyon népszerű hely. Körbe lehet járni, a köré helyezett padokon pedig meg is lehet pihenni. Élvezhetjük a látványt, a zavartalan nyugalmat, de ha nem hagyunk szemetet magunk után, piknikezhetünk is. 

Az erdőrengetegben megbújó tó

Ugyenez a helyzet a Bakonybéltől nem messze található Hubertlaki-tóval is, melyet Gyilkos-tónak is neveznek. Itt is megpihenhetünk, elmélkedhetünk, piknikezhetünk, de ne ugorjunk ennyire előre! A Hubertlaki-tóról tudni kell, hogy második nevét a híres erdélyi tóról kapta, mivel itt is kiállnak a víztükörből a facsonkok.

Forrás: Kiránduló - Reblog

A mesterséges gáttal elzárt völgyben található tavat a Hamuházi-séd forrásai táplálják. A tavacskát 1980-as évek közepén alakították ki, és eredetoleg vaditatónak szánták. A tó helyén egykor egy égeres állt, amit aztán letarolt a bezúduló víztömeg. A csonkok tanúskodnak az erdő létezéséről, mai látványuk pedig pont olyan, mint az erdélyi Gyilkos-tó. Egyébként a völgyzáró gát mindkét oldalán padokra és asztalokhoz ülhetünk le szemlélődni.

A Bakony Gyilkos-tava ősszelForrás: bakonycentrum.hu

A tavat több útvonalon is megközelíthetjük: Gerencepusztáról például egy könnyű, rövid túrával is, ami  jó lehet egy családi kirándulás alkalmával. A túra hossza 7,8 kilométer és körülbelül 2,5 óra alatt megtehető. A szintkülönbség 200 méter felfelé és ugyanennyi lefelé. A jól jelzett turistautakkal, tanösvénnyel, vadregényes bükkszálerdővel és rendezett pihenőhelyekkel hívogató útvonal Gerencepusztán, az Odvaskő Panzió melletti parkolóból indul, amit szabadon használhatunk. A parkolót elhagyva a kék keresztet kell követni, végig a Molnár-kút-árok széles erdei ösvényén.

A természet minden évaszkban csodaszép, de mi a tavaszi-őszi túrát javasoljuk, mert ekkor fokhagyma-és virágillat keverékében sétálhatunk, sok a madár körülöttünk és friss a föld illata is.

Az említett bükkös után jönnek a kaptatók, majd a lejtmenet, a végén "Tó" felirattal. 

Forrás: bakonycentrum.hu

A Hubertlaki-tó egyszer csak felbukkan a semmiből, csendes és nyugalmas, mintha mindig várna valakire. Aki szereti és ismeri a Stranger Things sorozatot, az itt rögtön a történet félelmetes díszletei között érezheti magát. 

Ha több napra maradnánk

A tótól nem messze, alig 700 méterre találjuk a Hamuházi-rétet, ahol egykoron az Esterházy grófok vadászkastélya, a Hubertlak állt. Az emeletes épületet sajnos 1967-ben elemésztette a tűz, de a helyére később vadászház épült, mellette pedig egy felújított kulcsosház kapott helyet. A réten az épületek körül találun padokat, asztalokat, sőt még tűzrakóhelyet is. 

A Hamuházi-rétForrás: Bakonyerdő Zrt. / Galéria

Ha autóval érkezünk, és szeretnénk használni a kulcsosházat, akkor ne felejtsünk el engedélyt kérni a behajtáshoz. De ha nem bánjuk a hátizsákos túrázást, akkor a tó irányából simán megközelíthetjük a szálláshelyet, és másnap reggel együtt ébredhetünk a Gyilkos-tavat körül ölelő természettel.

Forrás: termeszetjaro.hukirandulastippek.hu

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek