Kockás virágával hódít Zala csodája, egy elképesztően ritka növény

Ezerszámra nyílik Zala megyében a mocsári kockásliliom, amelyet 2016-ban az év vadvirágának választották. Zala-völgy rétjein Zalaegerszegtől Zalaszentgrótig 35 km-en általánosan jellemző, Kehidán, a Zalafolyó öntésterületein éppen most mutatja meg csodás virágát, írja közösségi oldalán a Szeretlek Zala.

 Minden évben nagy várakozás előzi meg a mocsári árterek ritka kockásliliomjainak (Fritillaria meleagris) nyílását a zalai falvakban, melyet népies nevén többféle képpen is hívják, mint például Bébic virág, Réti kisasszonyka, vagy Szerencsemák, Lázár harang.

Ez a növény nemcsak hazánkban, hanem a nagyvilágban is csak nagyon-nagyon ritkán fellelhető.

A mélyrétek, öntésterületek egyedülálló csodája „vöröskódos" védelem alatt áll. Európában – főleg Közép- és Délkelet-Európában – található meg, de általában csak szórványosan. A rétgazdálkodás változása miatt sok helyen a kihalás fenyegeti.

így virágzik a mocsári kockásliliom (Fritillaria meleagris) Zalaegerszeg közelébenForrás: MTI/Katona Tibor

Viszont egy szomszédos országunk mély, vizenyős völgyeiben szintén megtalálható, méghozzá Horvátországban.

A mocsári kockásliliom hazánkban védett, eszmei értéke: 50 000 Ft.

Fesztiválok is kötődnek a virághoz. Zalaszentivánon például idén 3. alkalommal rendezik meg a Kockásliliom Fesztivált és Futónapot, április 9-én, melynek részletes programjáról a Szeretlek Zala közösségi oldalán olvashattok.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek