Virágzó tavaszi tőzikék lepték el a zalakarosi Éger tanösvényt

Zalakaros ma már igazi üdülőparadicsom, Keszthely és Nagykanizsa között remek bicikliutakkal, kirándulási célpontokkal, egy remek termálfürdővel vár és persze Kis-Balaton túrát is tehetünk, ha itt szállunk meg valamelyik szállodában. De a település egyik leghívogatóbb látványossága mégis a Termáltó, amit mesterségesen hoztak létre a föld alatt bugyogó termálvíz segítségével. 

Ne tévesszen meg, nem hóvirágForrás: MTI/Varga György

A Termáltó és Ökopart projekt részeként pedig pár éve megszületett az Éger tanösvény, amelynek mentén a tőzikék most gyönyörű virágszőnyeget alkotnak. A könnyen bejárható, 250 méter hosszú pallóösvénynek köszönhetően karnyújtásnyira lehetünk az erdőtől, de mégsem zavarjuk meg a mindennapjait. Az ösvény 2016-ban az Év Ökoturisztikai Létesítménye pályázaton tanösvény kategóriában 2. helyezést kapott.

Az ösvény állomásai a környező erdőrészlet élővilágát, az erdő „működését", egyéb táji-, természeti értékeit, vonzástényezőit, tájalakulási folyamatait mutatják be. Az állomások, amelyeken kersztül sétálhatunk: 1. Köszöntő, 2. Égeres éneke, 3. Zala vize táján, 4. Tőzike tündér tavasza, 5. Ciccegető felfedező.

20-25 cm magasra nö, kisebb, mint a nyári tőzikeForrás: MTI/Varga György
A tavaszi tőzike az amarilliszfélék családjába tartozikForrás: MTI/Varga György

Az ismeretek közlése élményalapú, látványos tájékoztató táblákkal, illetve rajtuk elhelyezett számtalan interaktív elemmel „forgatható, bogarászható" valósul meg, állandó mesefigurák kísérik végig a látogatókat az állomásokon. Az egyik állomásnál a tanösvény vezető figurája, Tőzike tündér várja a gyerekeket egy fotózásra – írja a zalakaros.kornyeke.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek