Sötétben világító bringaúton lehet kerekezni a Zala völgyében

Lassan két éve annak, hogy az Esztergomban bringázók kéken világító kerékpárúton tekerhetnek a különböző méretű világító szemcséknek köszönhetően, amelyeket a Duna-menti kerékpárút burkolatába kevertek. Azóta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. más módszerekkel és több technológiával is próbálkozik, amelyeket az ország olyan közútján is igyekeznek tesztelni, ahol nincs kiépített közvilágítás.

Ezúttal egy speciális festékkel kísérleteztek a zalai megyeszékhelyről Zalalövő-Zalapatakaljáig vezető bicikliút 12 kilométeres szakaszán, ahol a bagodi vasútállomástól Zalalövőig tartó szakaszt fényt kibocsátó felezővonallal látták el.

Az esztergomi világító bicikliútForrás: kormany.hu

Az 1600 négyzetméteres felület felfestése 5,7 millió forintba került. Ez a kísérleti jelzés drágább a szokásos, hagyományos festéshez képest, de javítja a biztonságot, mert sötétedés után a fénylő felezővonal megvilágítja a kerékpárút teljes szélességét, írja cikkében a Zaol.hu. A következő időszakban vizsgálják a jelzés tartósságát, a fénykibocsátó képességének változását, és ettől függően állítják rendszerbe külterületi kerékpárutakon is.

Sötétben világító útburkolati jelek a Zalaegerszeg és Zalalövő közötti kerékpárút zalaszentgyörgyi szakaszánForrás: MTI/Varga György

Az országban elsőként a Nyergesújfalu és Tát közötti két kilométeres szakaszon láttak el kerékpárutat a foszforeszkáláshoz hasonlóan a fényt begyűjtő és visszabocsátó festékkel felvitt útburkolati jellel. Ez a  bagodi vasútállomás és Zalalövő közötti szakasz a második ilyen, festési technikát alkalmazó kísérleti útvonal. A lényege, hogy az útburkolati jelek a nappali fényt bocsátják vissza, energiát nem igényelnek, nem romlanak el, és a fényszennyezésük is kisebb a szokásos lámpatestekhez képest. 

Forrás: ventdusud / Shutterstock
Bitumenkották a világból: az első zenélő autóútszakasz csak a véletlen műve volt
A legtöbbükben közös, hogy sebességcsökkentés céljából marták az aszfaltba, hogy valamilyen ismertebb zeneszámot kódoltak rájuk, és hogy igazából mégsem olyanok, mint amilyennek az ember ráhajtás előtt elképzelte. Van köztük olyan, amely már több mint tíz éve szinte észrevétlenül muzsikál, egy másik építtetőjét beperelték a helyi lakosok pszichológiai kínzás miatt, de találunk olyat is, amelyre gurulva a sebességkorlát betartása esetén sem lehet felismerni, hogy milyen partitúrát használtak az útépítők. Bitumenkották a nagyvilág útjairól. Olvasson tovább erre!

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek