Tengerszem, várak, túrák és kalandok a Zemplénben

Zemplén megye finoman fogalmazva sincs túl közel Budapesthez. Igaz, minden viszonylagos. Mert a tarcali Andrássy-kúria előtt a biciklistúra indulására várva, épp azt mesélik az ottaniak, hogy végre egy alkalom, amikor nem nekik kell rengeteget utazniuk. Bizony Zemplén tényleg az ország messzi, észak-keleti csücske, benne megannyi regényes történetű várral, sűrű rengeteggel, kalandos kihívással. 

Talán még az aktív túrázók is ritkán kalandoznak el egy hétvégén többszáz kilométeres kiindulási célponthoz, nem még az átlagos 'kerekedjünk fel, és töltsünk egy napot a természetben' felfogású hobbi kirándulók. És bár valószínűleg nem készült még ilyen összevetés, de látatlanban sejthető, hogy utóbbiak vagyunk többen, akik kiszakadva hétköznapokból tartalmasabb természeti élményekre vágyunk, azzal a feltétellel, hogy az lehetőleg ne legyen túl messze. Már pedig Zemplénért utazni kell.

Úton Hercegkút feléForrás: Travelo

De (mindenki megnyugtatására) ezt a tényt és az odavezető utat (benne a szerencsi építkezésekkel és forgalomelterelésekkel) el is felejti az ember, ha már megérkezett. Mert Zemplén annyira csábító tud lenni az első, szájtátva megtett kilométerek után, hogy nem is értjük, miért és hogyan is kerülhettük el addig mindazt a csodát, ami ott vár ránk. 

Nem túlzás azt mondani, hogy olyan izgalmas úti célra találunk, ahol akár lépten-nyomon megállhatunk, hogy alaposan szemügyre vegyük Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Sárospatak szépségeit. Nem is beszélve a Tokaj-hegyaljai borvidék pincéiről, a népi építészet remekeként számon tartott emeletes Gombos-hegyi pincesorról.

Tegyük fel, hogy két napos kerékpáros túrát tervezünk, benne kisebb-nagyobb megállókkal. Pont úgy, ahogy nemrégiben mi is tettük a Tour De Zemplén Kerékpár Egyesület meghívására és szervezésében.

Az Andrássy rezidenciaForrás: Travelo

Startként megjelölhetjük a tarcali varázsos Andrássy-kúria épületét, amelyről illik elmondani, hogy az 1700-ban épült főúri lakosztály korának legszebb barokk építészeti remeke volt, ott jártunkkor az ötcsillagos szálloda éppen átalakításon esett át.

Kerékpártúránkat nagyjából napi 35 kilométerre szabhatjuk, s ha ez a táv elsőre talán komolyabbnak tűnik, mint amihez hozzá vagyunk szokva, gyorsan tegyük hozzá, hogy egy kölcsönözhető e-bike egészen egyszerűen legyőzhetővé teszi ezt a távolságot.  

A Henye borbár teraszán megpihenhetünk a hosszú kaptató utánForrás: Travelo

Az első állomás: Henye 

Bár igaz, gyakorlott kertékpározó némileg vonakodva fogadja az elektromos kerékpárt, de már az első, látszólag véget nem érő zempléni emelkedőn bebizonyosodhat a motoros rásegítés elemi fontossága. Ezért talán nem is kell magyarázni, hogy sokak számára nyílnak meg új távlatok az emelkedőn való lassú agónia vs. "nem tudok tovább visszaváltani" összefüggésének tükrében...

Mindezt mi például a legszebb és legmelegebb május végi napok egyikén tesszük, amikor az elektromosságnak köszönhetően még arra is marad energia, hogy alaposan megfigyeljük a lengedező szélben az út menti bodzafa ültetvények virágos üstökeit vagy egyszerűen csak elmerüljünk a harsogóan zöld zempléni tájban.

Így valójában már nem is tűnik különösebb megpróbáltatásnak, hogy hosszabb emelkedő után elérjük a Dereszla Pincészet elképesztő adottságokkal bíró Henye borbárját, amelynek teraszáról szinte a végtelen tárul elénk, grátisz ajándékként egy pohár száraz bor vagy pezsgő mellé. (S hogy indulás előtt megbizonyodhassunk a táj adottságairól, ezzel a 3D-s alkalmazással akár virtuálisan is körbejárhatjuk a környéket, eljutva a borbárig.) 

A méltóságteljes BodrogForrás: Travelo

A második állomás: Bodrogkeresztúr

Kisebb pihenő után hosszú lejtmenet következik, egészen a Bodrog folyó kanyarulatában megtalálható Bodrogkersztúrig. Az ezer fős Bodrogkeresztúr már a 16. században mezőváros volt, nyomdával, saját törvénykönyvvel, pallosjoggal - olvashatjuk a csodarabbikutja.hu oldalon -, ahol a megélhetés alapja a szőlő- és borkultúra, illetve a borkereskedelem volt – így sok zsidó és görög kereskedő telepedett itt le.

A falu feletti dombtetőn áll a görög borkereskedők által 1762-ben (vagy 1782-ben), eredetileg késő barokk stílusban építtetett, Szent György nagyvértanú tiszteletére szentelt görög katolikus templom, alatta pedig a gótikus eredetű Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom is, amelyet épp idén május végén szenteltek fel. 

Bodrogkeresztúr népszerű zarándokhelye a haszid zsidóközösségnek, hiszen csodarabbijuk, Reb Steiner Saje (1851–1925) emlékháza és sírhelye is itt található. Keresztúron bőven mérik a látogatókra a kulturális, szakrális csodákat, itt jó néhány órát eltöthetünk a továbbindulás előtt. Mielőtt végleg tovatekernénk, azért guruljunk le a Bodrog-parti kikötőbe is, innen jól belátható a kecsesen kanyargó folyó felső és alsó szakasza egyaránt. De akár hajóra is szállhatunk, ha úgy tartja kedvünk.

Eszem-iszom-alszom...Forrás: Travelo

A harmadik állomás: Bodrogkisfalud

Nem beszéltünk még a szállásról. Talán pont ez, a nevében és megjelenésében is bájos falucska lesz néhány éjszakára az otthonunk, ahol a Kisfalucska udvarház szellemes táblája szerint eszem-iszom és alszom vár ránk. Innen is könnyen választhatunk kirándulási helyszíneket, s ha példának okáért a történelmi és kulturális kincsire joggal büszke Sárospatakra indulnánk, már ennyivel közelebb is leszünk. Ráadásul itt még egy gin főzdét is útba ejthetünk.

Igen, jól olvasod, pont itt a zempléni hegyek ölelésében, vagy ahogy a cég is apasztrofálja magát (Sevenhills) a hét hegy között egy kis whiskey főzde található. S hogy hogy lesz a whiskeyből gin? Megnyugtatásul - sehogy. Viszont a whiskeynek sok időre van szüksége, míg egy hordóban érlelődik, s hogy a közbeeső idő se teljen üresjáratban, megszületett a ginfőzés ötlete, majd maga a termék, a ma már rengteg díjat elnyert Tokaj gin. A főzdében egyébként bepillanthatunk a színfalak mögé is, a tulajdonos készséggel mesél a ginfőzés tudományáról, végigszagolhatjuk a kis üvegcsékbe zárt legkülönfélébb illatú fűszereket, amelyek nélkül nem születhet meg a jellegzetes ízű ital. 

A gin jellegzetes fűszereit próbáljuk felismerni illatukrólForrás: Travelo

A negyedik állomás: a Kincsem-kastély

A navigációs tervező szerint Bodrogkisfaludtól 15 kilométerre esik Tolcsva központja. Amennyiben azonban a 37-es útról is jól látható, a domtetőn fehérben tündöklő gyönyörű Kincsem-kastély felé vesszük az irányt, ezt a távolságot bátran megkoronázhatjuk további két kilométernyi masszívan emelkedő úttal. A szőlőtőkék között, beton úton haladunk felfelé, a lelket ettől kezdve az e-bike és a kastély látványa együttesen tartja majd az emberben. Mire felérünk valószínűleg már csak egy hideg italra vágyunk - ez utóbbit pedig olyan körülmények között fogyaszthatjuk el, mint egy Móricz-regény hősei.

A Kincsem-kastély terasza, háttérben a szőlőbirtok és a zempléni hegyekForrás: Travelo

Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy a két évvel ezelőtt, a Kincsem dűlő és a 60 hektáros szőlőültetvény tetején álló és az enyészettől megmentett kastélyban pontosan így fogjuk magunkat érezni. Ahogy a közös térből kilépünk az erkélyre majdnem egy egész borvidék hever a lábunk előtt. Tekintetünket nyugodtan pihentessük meg bárhol, mert amerre csak ellátunk zölden virító szőlőtőkéket, erdőt, hegyet-völgyet, dombokat látunk. 

A klasszicista stílusú, egykori Waldbott-kúria hosszú évtizedeken keresztül élte szomorú, pusztulásra ítélt életét, míg nem Matyasovszky István borász meg nem vásárolta a francia örökösöktől. Ekkor kezdődtek a heroikus munkálatok a kúria feltámasztására. Az eredmény minden tekintetben magáért beszél: modern felfogású 3-4 személyes szobák születtek, miközben a belső tér a múltat is őrzi. Amikor végigondoljuk zemplémi tartózkodásunkat, akár egy napra is érdemes ide szállást foglalnunk, és ebédkor minimum megkóstolni a kitűnő szarvasragu-levesüket. 

Bakancsos túrához, kerékpározáshoz tölthettek le offline is használható térképeket az aktivmagyarorszag.hu-rólForrás: Travelo
Térképek túrához, kerékpározáshoz
Kerékpár- gyalog- vagy akár evezős túrákat is kereshettek és tölthettek le, a helyi látnivalók, nevezetességek sem maradnak ki a sorból. Érdemes előre tervezni utunkat, hogy minél több látnivalóban gyönyörködhessetek.Az Aktív Magyarország Aktívan a Zemplénben füzete számtalan jó lehetőséget kínál, s többek között kiderül, mi is Zemplén esszenciája.

Ötödik állomás: Hercegkút

A Kincsem-kastélytól, a 37-es főút keresztezésével, mezők szélén haladva érjük el Hercegkút községét. A májusban majdnem nyolcszáz főt számláló sváb közösségű falu, tudjuk meg Rák József polgármestertől, minden lakója igyekszik megőrizni az ottani hagyományokat. Katolikus vallásúak, a hit megtartó és közösségformáló ereje pedig nem csak a szavak szintjén létezik. Az ott élők például saját erőből adták össze a Gomboshegyi-tetőn álló, kápolnához vezető kálvária költségeit, az ott jártunkat megelőző napon maguk kaszálták le a füvet, az estét pedig közösen, bográcsban főtt pörkölttel és természtesen borozgatással zárták. 

A jellegzetes Gombos-hegyi pincesorForrás: Turistamagazin.hu

Hogyan is lehetne ez másképp egy olyan településen, ahol a szőlőnek, a bornak olyan fontos szerepe van, ahol szinte minden házhoz tartozott pince? A Kőporosi-pincesor legnagyobb pincészete, a Götz Pincészet egyszerre akár 200 főt is vendégül tud látni hűvös, ám mégis barátságos hangulatú pincéjében; a Világörökség részét képező Gombos-hegyi pincesor jellegzetes, a domboldalba nyúló pincéivel, egymás fölött elhelyezkedve, négy szinten varázsolja felejthetetlenné a tájat. 

Hatodik állomás: a Megyer-hegyi tengerszem

Utolsó állomásunkat, akár egésznapos programként is felfoghatjuk, hiszen az oly különleges, 300 méter magason elhelyezkedő, vulkáni eredetű tengerszem felfedezése és akár teljes meghódítása páratlan élményt jelent, érdemes időt szánni rá. (És egy pár jó bakancsot is, mert a köves vagy erdei úton erre bizony szükségünk lesz.) Annál is inkább, mert gyalogosan viszonylag könnyedén küzdhetjük le az ezer méteres, felfelé vezető, folyamatosan emelkedő utat, de a tó fölé nyúló sziklák meghódítása via ferratán (vasalt út) fizikai kihívást is jelent. Kitűnő mászóterület ez akár a kezdőknek is, a mászáshoz szükséges felszerelést a helyszínen bérelhetünk.

A Megyer-hegyi tengerszem függőleges sziklafalai vasalt úton megmászhatókForrás: Travelo

Hogy hogyan keletkezett ilyen magasságban tengerszem? Az egykori, magára hagyott malomkő-bánya gyomrában felgyülemlett a csapadékvíz, olyannyira, hogy a legmélyebb pontja 6,5 méter. A tavat körülvevő sziklafalak pedig 70 méterrel magasodnak a víztükör fölé. Tényleg elképesztő a látvány, szinte hihetetlen, hogy a Zemplén ilyen természeti csodát is tartogat. 

Ha kiphentük magunkat a mászásból ( vagy csupán a felfelé vezető út fáradságaiból) indulhatunk is tovább a kilátóhoz. A lombkoronák fölé magasodó Megyer-hegyi Kilátó 65 lépcsőfok leküzdése után adja meg magát, a fa szerkezetű kilátó tetejéről a Zempléni-hegység, Bodrogköz, Hegyalja, a Sátoros-hegyek, a Tokaji-hegy, a Nagy-Milic, Füzér vára és a Keleti-Kárpátok tárul a szemünk elé. 

Kalandozásunk itt ér véget, s bár mi most csak kis szegletét érintettük a Zempléni-hegységnek, számtalan gyalogos turistaút és kerékpáros út vár még rátok, hogy ti is meggyőződhessetek arról: a vadregényes táj milyen hívogató természeti csodákkal, kulturális és történelmi hagyatékkal vár a kalandorokra!

Utunkat a Tour De Zemplén Kerékpár Egyesületnek köszönjük!

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek