Szentjánosbogár séták és e-bike túrák is lesznek a Magyar Nemzeti Parkok Hetében

A Magyar Nemzeti Parkok Hete június 6-12. között várja a természetbarátokat olyan különleges és kalandos programokkal, mint a azentjánosbogár séták, e-bike és kenutúrák, szafari kaland, lápjárás, valamint mágikus éjszakai programok.

Bükki Nemzeti ParkForrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a nemzeti park igazgatóságok népszerűsége folyamatosan nő, a látogatói igények és visszajelzések tükrében a programkínálat pedig évről évre erősödik. Egymás programjait és szolgáltatásait kiegészítve, évek óta töretlen sikerrel szervezik meg az év legnagyobb ökoturisztikai akciósorozatát, a Magyar Nemzeti Parkok Hetét.

Ebben az időszakban valamennyi nemzeti parkban gazdag programkínálat, izgalmas kalandtúrák, családi programok várják a feltöltődni vágyókat földön és vízen, ingyenesen vagy kedvezményes áron. Színesen összeállított ajánlataikkal mind az állat- és növényvilág, mind a földtani értékek szerelmeseinek a kedvében járnak - áll a közleményben.

A rendezvény nyitófesztiváljának - a 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében - június 3-6. között Balatonfüred főtere ad otthont, kapcsolódva a Balatoni Hal- és Borünnep programjaihoz. A rendezvényen minden nemzeti park igazgatóság képviselteti magát, bemutatja szerteágazó tevékenységét, éves kínálatát, Magyarország adott régióra jellemző természeti- táji értékeit - olvasható az MTI összefoglalójában, illetve a Magyarnemzetiparkok.hu weboldalon.

Habár a rendkívüli programsorozat június 12-én véget ér, a nemzeti park igazgatóságok munkatársai egész évben felkészülten várják látogatóikat akár hajnali madárlesről, napközbeni rövidebb tanösvénytúráról, kihívást jelentő teljesítménytúráról, barlangjaink felkereséséről, vagy éjszakai csillagsétáról legyen szó.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek