Sikerült a csúcstámadás, ismét magyar zászló lobogott a Himaláján

A minap adtunk hírt arról, hogy Suhajda Szilárd és Klein Dávid megkezdték a csúcsmászást a Himalájában, azonban most egy másik hegymászó, Varga Csaba sikeréről számolhatunk be, aki nepáli idő szerint ma, október 1-én 9:45-kor (magyar idő szerint reggel 6 órakor) felért a Dhaulagiri 8167 méter magas csúcsára, mint a Hazajáró turistamagazin Facebook-oldaláról kiderül. Mint a magzinnak elmondta, többen indultak útnak a 3-as táborból, de - a különböző tempók miatt - egyedül érte el a Fehér-hegy csúcsát. 

A DhaulagiriForrás: Zzvet/shutterstock.com

A világ hetedik legmagasabb hegyének megmászása a nagyváradi hegymászó ötödik teljesített nyolcezrese. Ezzel Varga Csaba a ma élő magyar hegymászók közül a legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot mászta meg, pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül. Ennél többet magyar részről csak a példaképe, Erőss Zsolt tudhatott maga mögött, mint korábbi hírünkben olvasható.

A hegymászó szeptember 12-én indult Budapestről Nepálba. Szeptember 17-én elérte a Dhaulagiri alaptáborát 4750 méteren, szeptember 19-én felment az 5900 méteren található egyes táborba, majd visszatért az alaptáborba. Szeptember 21-én újabb akklimatizációs körre indult: a 2-es táborban, 6450 méteren két éjszakát is eltöltött, majd szeptember 24-én elérte a 7200 méteren található 3-as tábort. Ezután visszatért az alaptáborba, ahonnan szeptember 28-án indult a csúcsmászásra. Szeptember 29-én a 2-es táborban aludt, majd 30-án felment a 3-asba. Onnan szeptember 30-án nepáli idő szerint 23 óra körül (magyar idő szerint 19 körül) indult a csúcs felé, amit 11 órás menetben ért el a hatalmas hóban.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek