Nagykovácsi a bringások paradicsoma címre pályázik

A közel 9 ezer lakost számláló Nagykovácsi kedvelt kirándulóhely, a településről több gyalogos és kerékpáros túraútvonal is indul a természetbe. Nagykovácsi most kerékpáros összeköttetést kapott a fővárossal, de a profi, hegyikerékpárosok is örülhetnek – írja az Aktivmagyarország.hu.

Nagykovácsi és Budapest között kiépült a bringaút - illusztrációForrás: Manfred Antranias Zimmer/Pixabay

A budapesti Adyliget–Remeteszőlős szakaszon 914 méter hosszúságban, Remeteszőlős–Nagykovácsi között pedig 894 méter hosszú szakaszon épült kerékpárút. Így nemcsak a hétvégi kirándulók, de azok is örülhetnek, akik kerékpárral járnak Budapestre dolgozni.

Nagykovácsiban a napokban adtak át egy több mint hat kilométer hosszú, 280 méter szintkülönbségű hegyikerékpár-versenypályát is.

Az új létesítmény a versenyzőket, az utánpótlás-nevelést és a kedvtelésből, a testmozgás öröméért kerékpározókat egyaránt szolgálja.

A hegyikerékpárosok itt zavartalanul gyakorolhatnakForrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

A természetjárás, a túrázás mellett a kerékpározás is egyre népszerűbb a hazai erdőkben. A Pilisi Parkerdő olyan speciális helyszínt létesített, amely a hegyikerékpározóknak nyújt professzionális, a sportági követelményeknek megfelelő edzési, felkészülési és versenylehetőséget az erdei gyalogos és lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól mentes környezetben.

Kalandokkal teli pályán kerekezhetnek a hegyikerékpárosok - illusztrációForrás: Pexels/Pixabay

A most átadott, 6,5 kilométer hosszú és 280 méter szintkülönbségű olimpiai cross MTB-pálya a Pilis Bike útvonala, valamint a Nagykovácsit és Budapestet összekötő, most elkészült kerékpárút közelében fekszik, így bringával is könnyen megközelíthető.

A hazai hegyikerékpár-sport új létesítménye mesterséges akadályokkal tarkított, egynyomos erdei ösvényekből, valamint kétnyomsávos erdei utak kombinációjából áll.

A nehezebb, nagyobb technikai tudást igénylő szakaszokon elkerülő nyomvonal is van, amelyet külön jelzéssel láttak el: a profi piros, az amatőr pálya kék jelzést kapott. A beépített technikai elemeket természetes anyagokból – kő, szikla, rönk – építették. A pálya rajt-cél területén egy bővített parkolót, valamint paddal, kerékpártárolóval, szeméttárolóval ellátott szilárd burkolatú területet alakítottak ki – tudtuk meg a Pilisi Parkerdő Zrt. sajtóközleményéből.

Satti Wood Bike
Fából vasparipa
Hogy hol a kapcsolódási pont a gyerekkori ruhásszekrény és egy favázas bringákra épülő mikrovállalkozás között, és hogyan lehet erre egyetlen fotóval egy Facebook-csoportban vevőket szerezni, arról Sztezsán Attila, a békés megyei Eleken élő bútorasztalos mesélt nekünk nyár elején. Három éve Satti Wood Bike néven alapított magyar bicikli márkát, ma már saját tervei alapján, megrendelésre gyártja a fényesre lakkozott, guruló faparipákat. Vele beszélgettünk legelső bringájáról, a természetes alapanyag fontosságáról és legújabb tervéről. Olvasson tovább erre!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek