Sztezsán Attila asztalos: Benne van a pakliban, hogy egyszer nagyok leszünk

Hogy hol a kapcsolódási pont a gyerekkori ruhásszekrény és egy favázas bringákra épülő mikrovállalkozás között, és hogyan lehet erre egyetlen fotóval egy Facebook-csoportban vevőket szerezni, azt az alábbiakban Sztezsán Attila, a békés megyei Eleken élő bútorasztalos fogja elmesélni. Három éve Satti Wood Bike néven alapított magyar bicikli márkát, ma már saját tervei alapján, megrendelésre gyártja a fényesre lakkozott, guruló faparipákat. Vele beszélgettünk legelső bringájáról, a természetes alapanyag fontosságáról és legújabb tervéről.

A weboldaladon azt lehet olvasni, hogy egy meleg, párás nyári estén, egy tölgyfa árnyékában született meg a favázas kerékpár gondolata. Hosszú volt az út a prototípusig?

A vállalkozásomat egyedi bútorok, főképp konyhabútorok készítésére alapítottam 2004-ben. A nulláról indultam, szinte semmim nem volt; amikor anyukám házában megüresedett egy helyiség, azt kezdtem műhelyként használni. Azóta sok minden változott, apránként mindig egy kicsit beletettem, és egy ideje már ketten dolgozunk a műhelyben.

"A legelső váz teljes kudarc volt, még most is ott lóg a műhelyem falán emléket állítva az első szárnypróbálgatásoknak."Forrás: Satti Wood Bike

Aztán egy baráti beszélgetés alkalmával jött az ötlet, milyen jó lenne fából mondjuk bringát készíteni. Először csak viccnek indult, de aztán úgy voltam vele, miért ne lehetne tényleg megcsinálni. Az első bicikli valójában nem is készült el teljesen, leginkább azt mondanám, hogy egy darab fa maradt az eredeti gondolathoz képest. Menet közben derült ki, hogy valószínűleg már a tervezés során lehettek mellényúlások. Ez a darab ma is ott lóg a műhelyem falán.

A következő próbálkozásom már jobb volt, bár annak a tervét is többször kellett módosítanom, viszont azzal ma is naponta járok. Egyszerre rajzoltam, változtattam a tervet, és közben folyamatosan javítottam. Munka mellett csináltam, durván két évem van benne, de csak azért ennyi, mert ez tényleg hobbi volt, a többi munkám miatt nagyon kevés időm jutott erre.

Azóta viszont saját márkanév alatt gondozol egy terméket, és ezeket a favázas kerékpárokat már egyedi kérések alapján készíted. Sok a megrendelés?

2018 januárjában indult be ez az egész, és tényleg mindent annak köszönhetek, hogy egy barátom feltöltötte a Vegyél hazait! Facebook-csoport oldalára az első bringámról készült a képet. Sokaknak tetszett, onnan kezdtek el érkezni az első megkeresések. Egy barátomat meg is kértem, hogy rakjon össze egy weboldalt a bringákhoz, én nem vagyok jártas ezekben a dolgokban. De nem fektettem rá különösebb hangsúlyt, nem is hirdettem soha sehol. Most is úgy vagyok vele, ha kell valakinek egy ilyen bringa, az oldalról tudja a számomat, úgyis engem fog megkeresni.

A nyolcrétegű felületkezelés garantálja, hogy jobban ellenálljon a változó időjárásnak a hagyományos fémvázú változatokhoz képestForrás: Satti Wood Bike

Más, jobb egy ilyen biciklin tekerni, mint egy acélvázason?

Egy kicsit tényleg más, de ezt nem lehet elmondani, ki kell próbálni. A visszajelzések pozitívak, van olyan, aki a váz merevsége, a nagyobb átmérője miatt érzi stabilabbnak rajta a tekerést, de inkább a szépsége az, ami megfogja az embert.

Téged mi fogott meg benne, honnan hozod a fának a szeretetét?

A középiskola befejezése óta a faipar területén dolgozom, valahol adott volt, hogy egy idő után gyártsak is belőle valamit. Gyerekkoromban volt itt Eleken egy idős asztalosmester, aki tömör fából készített nekem egy beépített szobaszekrényt. Ezt a mai napig őrzöm. Ott indult el bennem valami. Akkor szerettem meg a fa illatát. Minden fának más illatanyaga van, és nagyon jó velük dolgozni.

Forrás: Satti Wood Bike

Mi alapján választasz alapanyagot, más fára van szükséged egy városi és egy túra biciklihez?

Fafajtától függ, hogy melyik mennyire formálható, alakítható. Két fajtával dolgozom, az egyik a fekete dió, a másik a kőris. Mindkettő rugalmas és erős faanyag, a dió középkemény, a kőris keményebb fajta. Nincs meghatározva, hogy melyik milyen kategóriájú kerékpárhoz a legjobb, ezért vegyesen használom, de persze egyiket sem arra tervezem, hogy extrém körülmények között tekerjen velük valaki.

Honnan szerzed be fát, milyen formában érkezik hozzád?

Rönk vagy palló formájában érkezik hozzám, különböző szálhosszúságban, de volt már olyan, hogy az erdőben járva találtam néhányat, és ott válogattam ki, miket tudnék felhasználni. Vagyis használok újabb, fiatalabb alapanyagokat, és van olyan, amely sok éve szárad már itt nálam. Miután ezek megérkeznek a műhelybe, a benne lévő kártevők elpusztítása miatt gőzölni, kezelni kell, de persze van, hogy már eleve kezelt állapotában veszem meg.

Férfi kerékpár fekete dió árnyalatbanForrás: Satti Wood Bike

Szinte minden fát a nulláról kezdve kell megmunkálnunk. Feldaraboljuk, legyaluljuk, kimarjuk, majd a megfelelő szögekbe levágott két fél vázrészt összeillesztjük ragasztással. Csavarokat vagy összekötő elemként fémet sehol nem használunk. Ami fémalkatrész benne van, az csak a kormánycsapágynál, a középső monoblokknál és az üléscsőnél található.

Mennyi idő alatt készül el egy ilyen bringa?

Több nap, mert azért nekünk ott a többi munka is, amelyből ténylegesen élünk. Egyszer elkezdtem felírni, hogy összeszámoljam, pontosan mennyi időbe telik, de még mindig nem jutottam el a végére, mert elég összetett a gyártása, sokszor kell félretennünk. Például egy ragasztás vagy a többszöri lakkozás után mindig pihentetnünk kell az anyagot, és ezeket mind be kell várnunk.

Kik keresik leginkább ezeket a kerékpárokat, és mit jelent összegben egy ilyen faváz?

Nagyon változó, kortól, nemtől függetlenül érdeklődnek. Nyilván az ár függ a felszereltségtől és a fa típusától, de nagyjából négyszázezer körül van egy ilyen váz, amire rájön még a kiegészítők ára. Egy gyulai kerékpárszaküzlettel állok kapcsolatban, tőlük veszem meg ezeket a plusz dolgokat a megrendelő kérése alapján.

Forrás: Satti Wood Bike

Egy bringánál mennyire lehetnek egyéni kérések?

Persze vannak benne olyan kötött dolgok, amiken nem lehet változtatni. Például az első váltónak mindig adott helye és típusa van, összhangban kell lennie a váz geometriájával, úgy kell tervezni, hogy az könnyedén tudjon kapcsolódni az egész szerkezethez, és jól is működjön. De a felszereltségét, a faváz típusát és színét a megrendelő választhatja ki a mintabiciklik alapján.

Van most új álmod, terved egy új mintában vagy akár egy új funkció beépítése kapcsán?

Egy újításon tényleg nagyon gondolkodom. Éppen fejlesztés alatt van egy e-bike verzió. A motor és hozzá az egyedi akkumulátor már itt van nálam, de a terv még készül, talán a napokban véglegesedik. Pontosan nem tudom megmondani, mikorra áll össze, pár hónapot biztosan várni kell rá. De most is inkább a kíváncsiság hajt, hogy meg lehet-e ezt csinálni favázra. Kis cég vagyunk, sok bringát nem tudunk gyártani, de benne van a pakliban, hogy egyszer még nagyobbak lehetünk.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek