Jó hír a Balaton és a kerékpár szerelmeseinek: már épül a kis-balatoni bringakörút

Épül már a Balatonberényt, Balatonszentgyörgyöt és Vörsöt összekötő kis-balatoni bringakörút. A térség a kerékpárosok által kedvelt úticél, így hiánypótló lesz a készülő beruházás.

Jövő tavasszal már további balatoni települések között tekerhetnek - illusztrációForrás: PublicDomainPictures/Pixabay

"Még 2015-ben álmodtuk meg ezt a kerékpáros útvonalat, melynek révén szeretnénk a Balaton hátsó településeire is elcsalogatni a vendégeket" – mondta Farkas László Nándor, Balatonszentgyörgy polgármestere. "Persze legalább ennyire fontos az is, hogy sokan járnak dolgozni kerékpárral a háttértelepülésekről a Balaton partjára. Az eddigi útvonalat veszélyesnek ítéltük meg a járműforgalom miatt, így ez is fontos szempont volt a kerékpárút tervezésekor" – tette hozzá.

A készülő kerékpárút több helyütt külön pályán halad, akadnak azonban olyan területek, ahol csak a felfestés lehetőségével élhetnek. Abban bíznak, hogy jövő tavaszra teljesen elkészül a munka. A polgármester szerint a beruházás mindhárom érintett település életében nagy előrelépés, hiszen még jobban bekapcsolódhatnak a turisztikai vérkeringésbe. Eddig is jelentős volt a kerékpáros forgalom a környéken, s remélik, hogy ez tovább erősödik majd a jövőben – írja a sonline.hu.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek