Fedezze fel a Fertő-tó környékét bringával, kenuval, szolár hajóval

Csak azért, mert vége a nyárnak, még nem jött el az ideje annak, hogy bezárkózzunk! A nyárvégi lágy, napsütéses időszaktól a késő őszi, hűvösebb napokig bátran tervezhetünk kirándulást, túrázást. Ezúttal a Fertő-Hanság Nemzeti Park környékét, azon belül is Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvizét, a Fertőt ajánljuk. A tó az UNESCO világörökség része, ahol rengeteg látnivaló akad. Sok gyalogösvény is  található errefelé, mi viszont most az egyéb lehetőségeket mutatjuk meg, hogy minél érdekesebb élményekkel zárhassák majd az idei őszt.

A tó a Kárpát-medence egyik legjelentősebb madárélőhelyeForrás: Thomas Walkner/Wikipedia

Igazi biciklisparadicsom

Miért érdemes errefelé kerekezni? Mert a táj változatos, vadregényes, és a kerékpárútról fantasztikus panoráma nyílik a tóra. Az elmúlt években 23 település fogott össze azért, hogy a biciklisek mindenhol találjanak szállást, étkezési lehetőséget és természetesen látnivalót. Ráadásul 11 településen kényelmes, modern – esőtől is védő – biciklis pihenőhely várja a túrázókat. A B10-es Fertő-tó kerékpárút hossza összesen 135 kilométer, ebből 38 kilométer magyar földet érint. Az utat rendszeresen karbantartják, ezért a Német Kerékpárklub ötcsillagos értékelését is elnyerte. Egy korábbi cikkünkből kiderül, hogy mely látnivalókat érdemes felkeresni a környéken.

A Fertő-tó körüli nagy kört lerövidíthetjük egy romantikus hajókirándulással.

Az Illmic és a Fertőmeggyes (Mörbisch am See) közötti kerékpárkomp segítségével a táv 55 kilométeresre is csökkenthető. Fertődről indulva sorban felfedezhetjük a Fertő-part kis falvait, melyek a világörökségi kultúrtáj részei. Erre húzódik még a Kirschblüten-kerékpárút (B12, 43 kilométer), a Lacke kerékpárút (B20, 48 kilométer), a Hanság-kerékpárút (B22, 53 kilométer), a Kultúra-kerékpárút (B23, 26 kilométer), valamint a Fesztivál-kerékpárút 65 kilométeres szakasza is. 

A tó körül hosszabb-rövidebb kerékpártúrákat tehetünkForrás: Zyance/Wikipedia

Akik lazább kerékpározásra vállalkoznának, azok választhatják a Fertő-Hanság Nemzeti Park vezetett túráit, amelyeken elektromos kerékpárral járhatják be a Fertő-tó délkeleti szegletét. A kirándulás során megfigyelhetik az elárasztott szikes tavak madárvilágát, végig kerekezhetik a Sziki Őszirózsa-tanösvényt, lefotózhatják a legelő szürkemarhákat, megismerkedhetnek az Esterházyak életével és örökségével, a paraszti építészet fennmaradt tájházaival, és megpihenhetnek a Nádas szélén a vasfüggöny-emlékhelynél. A kényelmesen teljesíthető, 20 kilométeres túrán akár az egész család részt vehet. A túra és a kerékpárbérlés díja felnőtteknek 6500 forint, nyugdíjasoknak 6000 forint. További információkat ide kattintva találhatnak.

Kenutúra a nádasban

A Fertő nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak élővilágát fedezhetik fel egy háromórás, kalandos, 6 kilométer hosszú kenutúra alatt még október közepéig. Egy ilyen túrához nem szükséges evezős gyakorlat. Az útvonal a Fertő összefüggő, sűrű nádasába vágott csatornákon haladva vezeti be az érdeklődőket egy szinte zavartalan világba, a Csárdakapui-csatorna és a Káder-tó közötti részre.

itt éppen egy ibisz látható a nádsabanForrás: Margit Wallner/Pixabay

Olyan eldugott helyekre is eljuthatnak így, mint például arra a „szigetre", amit egykor a helyi halászok használtak, miközben láthatjuk a vízről azokat az őrtornyokat is, amelyekről az egykori határvonalat tartották szemmel a határőrök. Az aranysárga rencevirágok között evezve megfigyelhetnek nádi énekesmadarakat, nagy kócsagot, vörösgémet, szárcsát és különféle récéket. Felnőtteknek a részvételi díj 3500 forint, gyermekeknek (6-14 éves korig) 2500 forint, nyugdíjasoknak 3000 forint, illetve családi jegyet is igényelhetnek (2 felnőtt + 2 gyerek), melynek ára 9000 forint. További információkat ide kattintva kaphatnak.

Szolár hajóval a mintegy 20 ezer éves vizeken

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság egyedi fejlesztésű, elektromos meghajtású hajója segítségével indulhatnak a nádas csatornáinak és nyílt vízi élővilágának, életközösségeinek megfigyelésére.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park szolárhajójaFotó: Polyák Attila - Travelo

A hajó tetejére szerelt napelemeknek köszönhetően a halkan búgó motorhang nem zavarja meg a rejtőzködőbb vagy az emberi jelenlétet kevésbé toleráló vízi madárfajok (réce- és gémfélék, sirályok, szerkők, csérek), nádi énekesmadarak, vagy akár vízi emlősök felbukkanását sem. Az egyórás, még októberben is induló vízi kaland ára felnőtteknek 4500 forint, gyermekeknek (4-14 éves korig) 3000 forint, nyugdíjasoknak 4000 forint, míg családi belépővel (2 felnőtt + 2 gyermek) 11000 forintba kerül. További információt ide kattintva kaphatnak.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek