Védett növényritkaság került elő a Csanádi pusztákon

A henye kunkor új, eddig ismeretlen állománya került elő a Körös-Maros Nemzeti Park Csanádi puszták részterületén, a Nagy-Zsombék mocsarában - olvasható a kmnp.hu oldalán.

Forrás: Szász Bence/kmnp.hu

A nyílt iszapfelszínek növénye a nemzeti park más részterületein is megtalálható, de a Nagy-Zsombékon eddig nem voltak ismert állományai. A mocsár a Csanádi puszták középső pusztarészének, a Montág-pusztának a nyugati oldalán található. Július közepén egy kutatóval tett közös területbejárás során két, egymáshoz közeli foltban is előkerült az említett növény. Mindkét helyszínen több százas egyedszámban azonosították. Tavasszal sokáig volt nyílt vízborítás a területen, mely csak lassan apadt, bizonyára ez is kedvező élőhelyet alakított ki a henye kunkor számára.

A talajon elfekvő szárú, alig 5-20 centiméteres növény július közepén bontja ki apró, fehér színű virágait. A növény a nevét az úgynevezett forgó vagy más néven kunkor virágzatáról kapta, a henye kifejezés, pedig a földön „fekvő" tulajdonságára utal. Hozzá hasonló az európai kunkor, mely a szántóföldeken, gyomosabb területeken fordul elő, felemelkedő szárú, továbbá levelei nem molyhosak a fonákjukon.

Henye kunkor GörögországbanForrás: Krzysztof Ziarnek, Kenraiz/commons.wikimedia.org

Hazánkban szórványos előfordulású, leginkább a Tiszántúlról ismert. Jelentős állományai élnek a Hortobágyon, míg a Körös-Maros Nemzeti Parkban a Kardoskúti Fehértó és Kígyósi-puszta részterületeiről vannak még közelmúltbeli adatai.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek