Hajnali túrán pillanthat bele a hortobágyi halastavak madarainak életébe

Augusztus 22-én, vasárnap hajnali 6 órától szakvezetéses túrán ismerkedhetnek meg a Hortobágy legfontosabb értékeivel, a halastavak élővilágával. A túra részét képezi a távcsöves madármegfigyelés is, melynek során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a kócsagok, gémek, ludak, darvak, récék és sok más madár életébe - derül ki az esemény Facebook-oldaláról.

Forrás: facebook.com/HortobagyiNemzetiParkIgazgatosag


A túra 5 kilométer hosszú, visszafelé a Hortobágy-halastavi Kisvasúttal utaznak a résztvevők. A jegy felnőtteknek 2500, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 1500 forintba kerül, mely tartalmazza a belépőjegy, a szakvezetés és a kisvasút használatának díját. A fizetés kizárólag készpénzben lehetséges a szakvezetőnél.

A találkozó 5:50-kor lesz a Hortobágy-halastavi Halászbárka Fogadóközpontnál, a program 10 óráig tart. A részvétel jelentkezéshez kötött, ezt megtehetik, illetve bővebb információkat kaphatnak Koczka Andrástól a 0630/515-3463-as számon vagy a turizmus@hnp.hu email-címen. Az eseményre ajánlott kézitávcsövet vinni, és a szervezők felhívják a figyelmet az időjárásnak megfelelő öltözetre is.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek