Különleges kalandtérképpel fedezhetjük fel a Tisza-tavat

Játékos és informatív térkép készült a Tisza-tóról. A Kalandtérkép célja, hogy az ide érkezőkkel megismertesse a tó vízrajzát, valamint bemutassa a legfontosabb turisztikai desztinációit, színvonalas gasztronómiai helyeit és persze a strandjait, kikötőit is. A térképnek köszönhetően az aktív pihenésre vágyó turisták átfogó képet kaphatnak arról, hogy mit érdemes megnézni, merre érdemes elindulni.

Az új térképen vendéglátóhelyek, turisztikai látnivalók, strandok és kikötők is fel lettek tüntetveForrás: aktivmagyarorszag.hu

A 127 négyzetkilométer területű, négy nagy medencéből álló tó kiemelkedő természeti értékekkel rendelkezik és széleskörű kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A tó környékén több mint 250 madárfaj él, a vízben pedig 50 féle halfaj található. Vízrajza annyira változatos, hogy a két végén olyan, mintha az ember két különböző tó partján állna – írja az aktivmagyarorszag.hu.

Ugyan a Tisza-tóról már korábban is jelentek meg pontos méretaránnyal kartográfiai térképek, de a most kiadott Kalandtérkép küldetése teljesen más. Ezúttal a kirándulás, az aktív pihenés és az élmények játékos formában történő megjelenítése, valamint a legfontosabb turisztikai információk közérthető átadása volt a cél. Ezért a térkép nem a méretarányosságra törekedett, hanem érdekes helyszínek és útvonalak bemutatására. Pont emiatt számít hiánypótlónak.

A térkép egyik oldala vizuálisan mutatja be a tavat és a környék érdekes helyeit, látványosságait, a másik oldalon pedig részletes leírást, elérhetőségeket nyújt.

Összesen 28 vendéglátóhely, 28 látnivaló, 8 strand és 18 kikötő jelenik meg a térképen, emellett kerékpár, kenu, illetve SUP bérlési lehetőségekről is tájékozódhatnak az olvasók. Megtudhatjuk belőle például azt is, hogy hol található a Tisza-tó legöregebb tölgyfája, vagy miért hívják Mesehídnak a vasúti hidat, de olvashatunk benne Magyarország egyetlen függőcsatornájáról, vagy a kiskörei hallépcső céljáról.

Ahhoz, hogy elérjük a látnivalókat, kerékpárra, kenura, kajakra vagy facsónakra lesz szükségünk.

A nap végére pedig színvonalas vendéglátóhelyekre kapunk ajánlásokat, ezzel koronázva meg az eredetileg az öntözés miatt épült víztározó aktív pihenéssel kapcsolatos élményeit. A térkép a Tisza-tó két biciklis körét is jelzi, melyek végig vízpart mentén haladnak. A rövidebb, 64 kilométer hosszú kör áthalad az idei évben az Év Kerékpárútjának választott Poroszló-Tiszafüred szakaszon is.

A kalandtérképet már 136 ezer példányban kapták meg a kelet-magyarországi napilapok előfizetői, de a Tisza-tóra most érkezők is megtalálhatják a legtöbb szolgáltatónál, étteremben, tourinform irodában, és digitális formában az Aktív Magyarország honlapjáról is letölthető.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek