Hamarosan hajtánnyal indulhatunk madármegfigyelésre a Kiskunságban

A térség turisztikai vonzerejének növelésében fontos mérföldkő lesz a Csaj-tónál megvalósuló beruházás, melynek egyes elemeiről már mi is írtunk. Most részletesebben is beszámolunk a hajtánypálya kialakításáról, mellyel hamarosan mindenki látogathatja a tórendszer páratlan madárvilágát, melyet eddig csak a madarászok ismerhettek - derül ki a knp.hu cikkéből.

Szürke gém a Csaj-tónál, Pusztaszeri Tájvédelmi KörzetForrás: Rudmer Zwerver/Shutterstock

A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben, Baks, Csanytelek és Tömörkény által határolt Csaj-tó eredetileg egy több mint 300 hektáros szikes tó volt. Ebből és a hozzá csatlakozó Dong-ér medreiből alakították ki 1964-1971 között a Tömörkényi Halastavakat.

A csaj-tavi tórendszer mélyebb részein a hazánkon átvonuló liba- és récefajok ezrei táplálkoznak és pihennek vonulási időszakban, a sekélyebb részek pedig a gázló- és partimadaraknak nyújtanak tökéletes élőhelyet. A nádasokban hazánk gyakorlatilag összes gémféléje költ, a 4-es tóban kialakított mesterséges szigeten évente 5-700 pár dankasirály, 220-300 pár szerecsen sirály és 10-20 pár küszvágó csér költ. A természetvédelmi kezelésnek köszönhetően idén először a Csaj-tó 9-es tavában kialakított zátonyon a hazánkban fészkelő gulipán állomány kb. kétharmada, mintegy 280 pár rakott fészket. A késő őszi és téli hónapokban rendszeresek az északról erre kóborló, hazánkban különlegesnek számító madárvendégek megjelenései, mint a kékfarkú, barna füzike, csüllő vagy rövidcsőrű lúd.

Nagy kócsag a Csaj-tónálForrás: Rudmer Zwerver/shutterstock.com

A Csaj-tó töltésein az 1960-as évek végén építettek ki egy 15 km hosszú keskeny nyomtávú kisvasút-hálózatot a halastavak közötti szállítás bonyolítására, melynek állapota az elmúlt évtizedekben ugyan rendkívül leromlott, de ennek ellenére a felújítása és kapcsolódó létesítmények kialakítása izgalmas lehetőségeket rejt magában. A meglévő vasúti pályarendszert kihasználva egy lábbal hajtható hajtánypálya kialakítását tervezi a KNPI, amellyel élményszerűen lehet majd felfedezni a tavak élővilágát. Két ütemben épülne a hajtánypálya, először egy rövidebb, 4 km-es kör, majd később egy hosszabb, 7 km-es körpálya. Ehhez nem csak a síneket újítják fel, de az évek során megrongálódott töltéseket és gátakat is helyreállítják, továbbá fogadóépületet és kiszolgáló létesítményeket is építenek. A kötött nyomvonalas hajtánypályáról a madarak zavarása nélkül tudnak majd bepillantani a madarak életébe a látogatók.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek