Romantikus csillagles, orchideakeresés és madárhangverseny várja a nemzeti parkokban

Nem kell hosszú bakancsos túrára indulni ahhoz, hogy feltöltődjünk a természetben, már egy 30-60 perces program is igazi felüdülést nyújt. Az érdeklődők részt vehetnek például történelmi bunker túrán, vagy ürgészésen a Gerecse hegylábánál, tiszai hajóskapitányok lehetnek, jelentkezhetnek misztikus mocsárjáró túrára, vagy a gyógyteákhoz illő gyógynövényekről szerezhetnek hasznos ismereteket. Aki még nem hallott a lappantyúról vagy méhészmadárról, a nemzeti parki túrákon akár aranysakálok vonyítása közben ismerheti meg őket. Emellett az igazgatóságok a pünkösdi hosszú hétvégére (május 22-24.) is színes programokkal készülnek - olvasható az Agrárminisztérium oldalán.

A Kettős-Körös Békésnél - illusztrációForrás: László Szalai (Beyond silence)/commons.wikimedia.org

A Dráva Európa egyik legtisztább vizű folyója, ahol a magyarországi halfajok kétharmada megtalálható. A Duna-Dráva Nemzeti Park holnapi, május 15-i kenutúráján például a terület természeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, akik szerencsés esetben az ártéri madárvilág képviselőit – szürke gém, nagy kócsag, ritkán jégmadár és rétisas – is megpillanthatják. 

A Duna-Ipoly Nemzeti Parkbanmájus 22-én a virágpompás kaszálókat, madaraktól hangos legelőket, rejtelmes mocsarakat fedezhetik fel a látogatók. A terület fenntartásában alapvető szerepet játszik a nemzeti park magyar szürkemarha gulyája. A túra során az érdeklődők megtekintik a védett területen legelő gulyát, virágzó fátyolos nőszirmok között sétálhatnak, sőt még titkon bepillantanak egy vércsetelep életébe is. 

A Körös-Maros Nemzeti Park május 24-i, Körös-menti túra e-bike programján az ívesen kanyarodó gáton haladva ártéri erdő kíséri a túrázók útját, ahol a mocsaras részeken mocsári nőszirmok sárga virágainak tömege pompázik. A Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett "szentély-típusú" holtágánál is elidőznek a résztvevők.

A Kiskunsági Nemzeti Park közelében is több program közül lehet válogatni. Május 22-én például a Csaj-tó környéki madárfiókák meglesésére indulhatnak. Javában tart ugyanis a fiókanevelés a tórendszeren. A nádasokban hazánk szinte összes gémféléje költ, a sekélyebb részek tökéletes élőhelyet nyújtanak a gázló- és partimadaraknak, a mélyebb vizekben lúd- és récefajok táplálkoznak. 

Az Őrségi Nemzeti Parkban május 22-én tőzegmohás lápréten, könnyű túra során mutatják be a lápok titokzatos világát és az éppen virágzó növényritkaságokat. A nemzeti park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek