Az év végéig elkészül a 700 millió forintos projekt keretében épülő BringAréna a főváros X. kerületében, Kőbányán. Magyarország első fedett kerékpáros fapályája nemcsak a versenysportot szolgálja majd, hanem alkalmas lesz arra is, hogy a gyerekek az időjárástól függetlenül a gyakorlatban tudják benne elsajátítani a kerékpározás alapjait. Ez lesz az ország első, fedett kerékpáros pályája, Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a szerdai sajtótájékoztatón a kerékpársport és az egész magyar kerékpározás ünnepének nevezte a tegnapi napot – írja a magyarepitok.hu.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2105/20210506fedettpalyas-bicikliverseny.jpg?w=800&h=534&t=5)
Ugyan nem mérhető egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas, több ezer nézőt is befogadni képes, fedett csarnokhoz, mégis rendkívül jelentős lépést jelent a sportág életében.
A 4500 négyzetméter alapterületű, fémszerkezetű ponyvacsarnokban egy 200 méter hosszú, 6 méter széles, döntött kanyarú fapályát helyeznek el.
A csarnokban lesz egy alagút, hogy a pálya belsejébe biztonságosan be lehessen jutni a kerékpárosok zavarása nélkül, ezen kívül egy vizes blokk szolgálja ki a sportolókat és a 100 fős lelátón helyet foglaló nézőket. Az épület a sátor jellege miatt nem lesz fűthető, de évente 300 napon át lehet majd használni. Az építkezés nagyjából 270 nap alatt befejeződik.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2105/20210506a-bringarena.jpg?w=800&h=465&t=5)
Az elkészült arénát nemcsak a pályakerékpárosok, hanem a sportág többi szakágának versenyzői is használni fogják, és végeznek majd benne edzéseket. A magyar pályakerékpáros versenyzők ugyanis eddig Bécsbe voltak kénytelenek kiutazni ahhoz, hogy edzhessenek.