Íme, a világ legveszélyesebb kertje

Az észak-angliai Northumberland városában egy fekete kovácsoltvas kapu mögé zárva található az Alnwick-kastély „mérgeskertje", ahol mintegy 100 hírhedt, gyilkos növény növekszik. A nadragulyától – mely a mérsékelt öv egyik legmérgezőbb növénye – a foltos bürökig, amelynek mérge bénulásos halálhoz vezet, itt minden olyan növény megtalálható, mely az emberre nézve mérgező, de itt biztonsággal lehet megismerni ezeket.

A kertet Northumberland hercegnője hozta létre 2005 februárjában azzal az ötlettel, hogy ebben a kertben valami más legyen, mint a többiben. Így azon kevés zöldfelületek egyike lett, ahol nem biztos, hogy szeretnénk megállni és megérezni a virágok illatát.

Már a vaskapu is figyelmeztet, hogy jobban teszik, ha óvatosan lépnek beForrás: The Alnwick Garden/Facebook

A látogatóknak amúgy is szigorúan tilos bármilyen növényt megszagolniuk, megérinteniük vagy megkóstolniuk, bár így is többször előfordult már, hogy az ott nézelődők közül valaki elájult a mérgező illatok belélegzésétől. A felnőtt belépő 13 font (5400 forint), 5-16 éves korig 11.50 font (4700 forint), míg 5 éves kor alatt ingyenes. További információkat a kert weboldalán találhatnak. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek