A Mátrában havazik, és a jövő héten ez máshol is megtörténhet

A Mátraszentistváni Sípark nemrég posztolt egy videót a havazásról, ez a nem túlságosan tavaszi hangulatú jelenet pedig a jövő héten máshol is lejátszódhat, de a húsvétunk várhatóan napos, és inkább szeles, mint havas lesz.

A koponyeg.hu előrejelzése szerint húsvét vasárnap délelőttig a déli tájakon még előfordulhat eső, zápor, majd mindenhol csökken a felhőzet, és többórás napsütés várható. Délután már csak elszórtan fordul elő zápor, viszont az északnyugati szél élénk, nyugaton erős lesz. A csúcshőmérséklet 11 fok körül alakul.

Húsvét hétfőn a sok napsütést északnyugat felől gomolyfelhők zavarják, de csapadék késő estig nem lesz. A délnyugati szél megélénkül, átmenetileg 12 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Kedden északnyugat felől egyre többfelé várható eső, amit a Dunántúlon és északkeleten havas eső, havazás válthat fel. Napközben észak felől szakadozik a felhőzet, de délen még lehet vegyes csapadék. Az északnyugati szél erős, néhol viharos lesz, a hőmérséklet 3 és 9 fok közé zuhan.

Szerdán a délelőtti napsütést követően délután gomolyfelhők képződnek, és szórványosan fordulnak elő záporok, hózáporok. Többfelé lesz viharos az északnyugati szél, 5-11 fok várható. Csütörtökön fokozatosan csökken a felhőzet és mérséklődik a légmozgás is, reggel -1, délután 11 fok körüli értékeket mérhetünk.

 Címlapkép: Mátraszentimre - illusztráció, forrás: lászló nyári panoramio/commons.wikimedia.org/Creative Commons Attribution-Share Alike 3.0 Unported

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek