Ez a zalai kis falu a lovastúrázók paradicsomává szeretne válni

Alsónemesapáti önkormányzata egy lovak elhelyezésére alkalmas fedett létesítményt hozott létre a térségben lovas körtúrákat szervező gyűrűsi egyesület és a Zalai Lovas Kft. terveihez csatlakozva, köztes pihenőhelyként. Emellett készült egy színes térkép is, amely Alsónemesapáti–Nemesapáti–Gyűrűs–Nagykapornak–Zalaszentlászló–Kallósd–Bezeréd–Orbányosfa térségben ajánl lóháton bejárható túraútvonalakat. 

A lovastúrák felendülését várják Alsónemesapátiban - illusztrációForrás: RitaE/Pixabay

Mint Pereszteginé Cziráki Katalin, polgármester elmondta, a településen többen tartanak lovakat és foglalkoznak lovagoltatással, de gyakran érintik a falunt különböző lovas csoportok is, ezért döntöttek úgy, hogy a szabadidőközpont mellett pihenőhelyet is építenek, ahová az arra lovaglók beköthetik a lovaikat, maguk pedig megszállhatnak a Bodzatanyán.

Mint hozzátette, a tereprendezés társadalmi munkában készült, s a kapott támogatást kiegészítették 1 millió forinttal. Alsónemesapátiban a múlt évben tető alá hoztak több önerős beruházást, pályázatokon is nyertek, a többségüket már megvalósították, illetve néhány az idén kerül sorra. Ezek sorában a Kossuth utcai szabadidőparkban már ősszel felavatták a kultúrpajtát és a kültéri konyhát, decemberben pedig befejeződött a „Pihenőhely lovaknak" elnevezésű projekt megvalósítása – írja a zaol.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek