Megérkeztek hozzánk a réti fülesbaglyok, ezeken a területeken telelnek át

    Idén is szép számban telelnek réti fülesbaglyok a Körös-Maros Nemzeti Park tájain. A legnépesebb állományokat a Kis-Sárréten, valamint Cserebökény részterületen regisztrálták a nemzeti park munkatársai. A réti fülesbagoly a Körös-Maros Nemzeti Parkban alkalmi fészkelőnek számít, rendszerint csupán néhány pár költ egy-egy tájegységben. Inváziós években azonban nagy számban is költhetnek, 2014-ben például Cserebökény térségében 70 pár költött, míg más években csak egy-kettő. Télen a réti fülesbaglyok száma megsokszorozódik a Dél-Alföldön, köszönhetően az ideérkező, telelő példányoknak.

    A réti fülesbagoly a Körös-Maros Nemzeti Parkban alkalmi fészkelőnek számítForrás: User: Rodolphe/Wikipedia

    Jelenleg a legnépesebb állomány Cserebökény térségében található, ahol négy helyszínen összesen 36-38 réti fülesbagoly tartózkodik. Első példányaik már októberben megérkeztek, számuk november közepéig növekedett, azóta stagnál. Az alkonyati órákban szorgalmasan vadásznak, nappal pedig leginkább a magas füves, zsombékos területeken pihennek.

    A kardoskúti Fehér-tó térségében is vannak telelő réti fülesbaglyok, de lényegesen kisebb számban, mint Cserebökényben. Októberben három, novemberben kettő, decemberen pedig csupán egy megfigyelést regisztráltak.

    A Kis-Sárréten a réti fülesbaglyok száma mostanra elérte a 35-öt. Két jelentős telelőhelyük van Mezőgyán és Geszt határában, zsombékos, sásos területeken. Idén két pár költött, Mezőgyán határában.

    A Kígyósi-pusztán december elejéig mindössze néhány alkalmi megfigyelés volt, rendszeres éjszakázóhelyekre még nem sikerült rábukkanni. Néhány telelő réti fülesbagollyal szinte minden évben találkozhatunk ezen a részterületen, az inváziós években pedig népes csapatok is vannak. Mivel a réti fülesbaglyok kedvelt telelőhelyei a vizes, zsombékos területek, így a Kígyósi-pusztán belül elsősorban a Nagy-Gyöpöt illetve a Kétegyháza melletti Kakucs-pusztát választják.

    A Makói tájegységben a korábbi évekhez hasonló létszámban telelnek réti fülesbaglyok. Elsősorban a Csanádi pusztákat választják, azon belül is előnyben részesítik az Igazgatóság kezelésében élő szürkemarha gulya által legelt területeket – olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park weboldalán.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!