Az idei kirándulásokon ezzel a cuki állattal már nem találkozhatunk

Fokozottan védett kisemlősünk, a közönséges ürge az év jelentős részét átalussza, a hidegebb hónapokat földalatti járatrendszerének hálókamrájában vészeli át. Az idei meleg szeptemberben az ürgék sokáig aktívak maradtak, de az október elején hűvösebbre és csapadékosabbra forduló időjárás már az ez évi fiatalokat is aludni küldte, egy-két renitens kivételével.

Az ürgék társas lények, kisebb-nagyobb egyedszámú kolóniákban élnek - illusztrációForrás: Honza Groh (Jagro)/Wikipedia

Az első egyedek már augusztus közepétől elkezdték hosszú pihenőjüket. A megfigyelések szerint először az idősebb hímek vonulnak el, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen tavasszal ők ébrednek a legkorábban, néha már március első felében, hogy az április elején kezdődő szaporodási időszakra a lehető legjobb területeket foglalhassák el.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának teljes működési területét tekintve a Kelet-bükki Tájegységbe eső, Szirmabesenyő és Miskolc határán található repülőtéren élő kolónia a legnépesebb (tavaly 1000 egyed körülire becsülték létszámukat). A Kelet-bükki Tájegység területén napjainkban ismert öt ürgeállomány közül a fentebb említett az egyetlen reptéren élő, a másik négy legelőkhöz kötődik. A legstabilabb kolónia a Bükkalján, Tard községtől keletre, az un. Száraztó kiterjedt legelőin él – írja a vm-magazin.hu.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek